Startlaphoz Csatlakozz!

Európai Bizottság vitatja, hogy hosszú távú megoldás lenne

Novák Katalin: Magyarország kitart a közfoglalkoztatási program mellett

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 19. péntek, 08:00

Elismerték a magyar kormánynak a foglalkoztatás bővítése terén elért eredményeit az Európai Unió tagországainak szakminiszterei a foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács (EPSCO) csütörtöki luxemburgi ülésén elfogadott dokumentumban - közölte az MTI-vel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

    A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság az ülésen bemutatta a tagállamoknak tett legfrissebb, úgynevezett országspecifikus ajánlásait tartalmazó dokumentumot. Mint Novák Katalin mondta, a bizottság ebben a dokumentumban számos ponton elismerte a magyar kormány elmúlt éves munkáját. Kiemelte, hogy az utóbbi időszakban jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség Magyarországon, pozitívak a gazdasági mutatók, a költségvetési hiány pedig fenntartható módon alacsony szintű.

    Novák Katalin ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyar kormány szeretné mielőbb elérni az uniós foglalkoztatottsági szintet, végső soron pedig a teljes foglalkoztatottságot.

    Az ülésen ugyanakkor voltak vitás kérdések. Az Európai Bizottság elsősorban a közfoglalkoztatási programot bírálta, vitatva, hogy az hosszú távú megoldás lenne, amely segíti a visszailleszkedést a munkaerőpiacra.

    Az államtitkár elmondta, hogy ebben a kérdésben nem kívánnak engedni, a közfoglalkoztatási program ugyanis szerinte rendkívül sikeres eszköznek bizonyult, amely sokat segített olyan hátrányos helyzetű területeken is, ahol a versenyszféra nincs jelen. „Amíg szükség van rá, kitartunk a közfoglalkoztatás eszköze mellett” - jelentette ki.

    A tanácskozáson, amelynek napirendjén elsősorban foglalkoztatási és esélyegyenlőségi témák szerepeltek, szóba került egy, a nemek közti egyenlőségről szóló európai uniós közös stratégia kérdése is. Novák Katalin leszögezte, hogy a jó családpolitika hozzájárul a nők érvényesüléséhez, és kijelentette, hogy Magyarországon a női foglalkoztatottság aránya történelmi csúcsponton van. Elmondta, sok helyen probléma, hogy a férfiak és a nők nyugdíjában jelentős különbség van, Magyarország azonban ebben a tekintetben az európai élmezőnybe tartozik.
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Novák Katalin: Magyarország kitart a közfoglalkoztatási program mellett.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector