Startlaphoz Csatlakozz!

Nem választották meg újra elnökké

Gaskó szerint rasszista, antiszemita személyek szervezkedtek ellene

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 19. péntek, 08:36

 Antiszemita Jobbik-szimpatizánsok titkos szervezkedése előzte meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének májusi elnökválasztását – mondta a hirado.hu-nak Gaskó István, az érdekvédelmi szövetség leszavazott vezetője. A szakszervezet alelnöke visszautasította a vádakat. Azt ajánlotta Gaskónak, forduljon pszichiáterhez. Szerinte a szakszervezeti tagok unták már a volt elnök hatalmi gőgjét, urizálását és despotizmusát.
  
  Eddig nem tette, de most kimondja, az elmúlt másfél hónap tapasztalatai számára azt mutatják, rasszista, antiszemita, Jobbikhoz köthető személyek szervezkedtek ellene, ezért nem választották meg újra a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnökévé – nyilatkozta a hirado.hu-nak Gaskó István.

Gyanú

 Az érdekvédelmi szövetség volt vezetője szerint a május 8-i küldöttgyűlésen puccsot hajtottak végre ellene, egyedüli jelöltként így kapott csupán 37 százaléknyi szavazatot, és más vezető tisztségviselőket is megbuktattak – tette hozzá. Gaskó István úgy fogalmazott, ez csak gyanú, bizonyítani nem tudja, de elég erős jelek utalnak rá.
 
  Azt mondta, nagyjából tíz ember buktatta meg, akik a legnagyobb taglétszámú alapszervezetek vezetői közé tartoznak, így a küldöttgyűlésen elegendő mandátumuk volt arra, hogy megakadályozzák az elnökké választását. Gaskó István szerint ők saját akciót hajtottak végre, a voksolás előtt nem kérték ki alapszervezeteik tagjainak a véleményét. A szervezkedők között Gaskó István szerint VDSZSZ-alelnök is van, és közéjük tartozik az újonnan vele szemben állított elnökjelölt is.

   Mint hangsúlyozta, ez a szélsőséges nézeteket képviselő kör, a Jobbik megerősödése után most érezte elérkezettnek az időt, hogy átvegye a szakszervezet vezetését. Úgy véli, a szélsőjobboldal már nem csak a pártpolitikában, hanem a szakszervezetek világában is igyekszik teret nyerni.
 
Orwelli hangulatról beszél Gaskó

  Gaskó István arról is beszélt, hidegzuhanyként érte, hogy nem választották elnökké, a titokban szervezkedők szerinte ügyeltek rá, hogy előzetesen ne fogjon gyanút, ezért nem indítottak májusban ellenjelöltet sem. Azóta azonban orwelli hangulat uralkodik a VDSZSZ-ben, a vezetőség fenyegeti azokat, akik nem támogatják őket, nem csak szakszervezeti státuszok, hanem vasutas állások elvesztésével is. Több a VDSZSZ-nél fontos szerepet betöltő személyt pedig már el is küldtek, alapítókat, szakértőket, jogászokat. Teljesen lefejezték a VDSZSZ-t – fogalmazott.

  A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetségének tagja, a VDSZSZ Szolidaritás július 9-én választ vezetőt. Azt, hogy indul-e az elnökválasztáson, Gaskó István még nem döntötte el, mert, mint mondta, nagyon rossz íze van annak, ami most történik.

  Az érdekképviseleti vezető a Liga szakszervezeti szövetség elnöki tisztét továbbra is betölti, ezt szerinte hivatalosan nem befolyásolja, ha a VDSZSZ-ben nem választják meg elnöknek, bár ez nyilván rosszul érintené – tette hozzá.

Agyrémnek nevezte az alelnök Gaskó szavait

  Megdöbbent Gaskó István szavain Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke. Azt mondta, elég sok ember bízik abban, hogy tévedhetetlen, miközben talán nem az. Gaskó Istvánnak fel kellene keresnie egy pszichés problémákkal foglalkozó szakembert, aki képes segíteni rajta – fogalmazott. Bárány Balázs Péter a hirado.hu-nak nyilatkozva visszautasította, agyrémnek és etikátlannak nevezte a leszavazott elnök kijelentéseit. Főleg egy olyan embertől furcsák az ilyen mondatok, aki azt várja, hogy ugyanazok a küldöttek, akik ellene döntöttek, legközelebb majd megválasszák – mondta.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Gaskó szerint rasszista, antiszemita személyek szervezkedtek ellene.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector