Keresőképtelenség vagy alkalmatlanság?

A munkavállaló egészségi állapotával kapcsolatban két jogi fogalmat említhetünk, amelyek nem azonos jelentésűek. Lehetséges-e, hogy egy keresőképes munkavállaló alkalmatlan a munkakörére? És a fordítottja? – olvasható a munkajog.hu-n.

  A keresőképtelenség fogalmát a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény határozza meg. Eszerint keresőképtelen elsősorban az, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. A keresőképtelenség független attól, hogy a munkavállaló egyébként alkalmas-e a munkakörére, illetve általában milyen egészségi állapotban van. Ha a cirkuszi erőművész három napig magas lázzal otthon fekszik, nyilván nem tud fellépni esténként, noha szó sincs róla, hogy gyógyulása után ne lenne képes tovább folytatni hivatását, arra ne lenne alkalmas. A betegség okozta keresőképtelenség elbírálásánál az a foglalkozás, illetőleg az a munkakör az irányadó, amelyben a munkavállaló a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott. Gondoljunk arra, hogy egy törött kisujj nyilvánvalóan eltérő ideig jelent keresőképtelenséget egy recepciósnál, mint egy zongoraművésznél.
 
  A keresőképtelenség ugyanakkor tágabb fogalom a betegségnél. A törvény szerint keresőképtelen lehet a szülő a gyermekére tekintettel is, például, ha tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja és a gyermeket a saját háztartásában neveli (ebben az esetben szokott a gyakorlat gyermekápolási táppénzről beszélni). Keresőképtelen az is, aki betegségnek megállapítása vagy gyógykezelése miatt van kórházban, illetve akit közegészségügyi, járványügyi okból tiltanak el foglalkozásától, és más munkakörben nem foglalkoztatható.
 
  A keresőképtelenség elbírálása orvosi szakkérdés, célja, hogy a betegszabadság, illetőleg táppénz igénybevételéhez megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló a munkáját betegsége vagy beteg gyermeke ápolása miatt ellátni nem tudja. A keresőképtelen állapot pedig csak addig tart, amíg ez az akadályoztatás. Ha a munkavállaló az egészségi állapota javulásának következtében munkája elvégzésére már alkalmas, illetőleg, ha az általa ápolt gyermek egészségi állapota miatt további ápolást már nem igényel, a keresőképtelenséget elbíráló orvosnak a munkavállalót keresőképessé kell nyilvánítania.
 
  Ehhez képest a munkaköri alkalmasság általánosabb, a munkáltató munkavédelmi kötelezettségeiből eredő fogalom. A munkaköri alkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent és annak képes-e megfelelni. Ezt tehát egy magát makkegészségesnek érző ember esetén is vizsgálni kell, és még az ő esetében is lehetséges, hogy bizonyos munkakörökre nem alkalmas. A vizsgálat elsősorban azt elemzi, hogy a munkavégzésből és a munkakörnyezetből eredő megterhelés által okozott igénybevétel veszélyezteti-e a munkavállaló egészségét, testi, illetve lelki épségét, nem befolyásolja-e kedvezőtlenül az egészségi állapotát. A munkavállaló alacsony, vagy magas életkora, várandóssága önmagában lehet olyan körülmény, amely miatt – noha az előzőek értelmében nem keresőképtelen – nem alkalmas egy adott munkára. Ha a munkavállaló átmenetileg vagy véglegesen megváltozott munkaképességű, akkor az is vizsgálandó, hogy foglalkoztatható-e állapotrosszabbodás nélkül.
 
  A munkaköri alkalmasságnál nem csak az adott munkavállaló egészségi státuszára kell tekintettel lenni, hanem annak másokra gyakorolt esetleges hatásaira is. Kizárja az alkalmasságot, ha a munkavállaló esetleges idült betegsége vagy fogyatékossága a munkakör ellátása során baleseti veszélyt idézne elő, vagy a járványügyi szempontból kiemelt jelentőségű munkakörök esetén személyi higiénés és egészségi állapota másokat veszélyeztetne. Ismét olyan állapotokról van szó, amelyek nem jelentenek keresőképtelenséget, de amelyek miatt az illető egyes munkakörökre alkalmatlan lehet.
 
  A munkaköri alkalmassági vizsgálat lehet előzetes, időszakos és soron kívüli. Az előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálat a munkavégzés megkezdését megelőzően kötelező, de akkor is szükséges, ha a munkakör, munkahely, vagy a munkakörülmények a munkaviszony fennállása alatt megváltoznak, vagy például ha kirendelésre kerül sor. Az időszakos alkalmassági vizsgálat a munkaköri alkalmasság újbóli, rendszeres véleményezését jelenti, amely bizonyos kockázati tényezők mellett akkor is kötelező, ha egyébként sem a munkakörülmények, sem a munkavállaló egészségi állapota nem változott. Ha a munkavállaló nem alkalmas minősítést kap, akkor ő az adott munkakörben nem foglalkoztatható.
 
  A soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálat sokszor kapcsolódik össze egy hosszabb keresőképtelenséggel. Kötelező elvégezni például, ha a munkavállaló egészségi állapotában olyan változás következett be, amely feltehetően alkalmatlanná teszi az adott munkakör egészséget nem veszélyeztető és biztonságos ellátására, heveny foglalkozási megbetegedés, fokozott expozíció, eszméletvesztéssel járó vagy ismétlődő munkabaleset előfordulását követően, vagy 30 napos keresőképtelenséget követően. Ez utóbbi esetben a munkavállaló elhúzódó betegségéből meggyógyul, keresőképes lesz, ám betegségének lehetnek olyan hosszú távú hatásai, amelyek befolyásolják a munkaköri alkalmasságát (pl. a gyógyszeres utókezelés mellékhatásai miatt). Nem lehet kizárni tehát azokat az eseteket sem, amikor a keresőképessé nyilvánított munkavállalót a foglalkozás-egészségügyi orvos (időszakosan) alkalmatlannak találja.

Forrás: munkajog.hu