Startlaphoz Csatlakozz!

A háztartások 35 százaléka létminimum alatt él

MASZSZ: Politikai döntés volt a létminimum számítás megszüntetése

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 25. csütörtök, 14:15

Politikai döntés volt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) szerint az, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem közöl több létminimumról szóló jelentést - áll a MASZSZ közleményében.

    A tájékoztatás szerint a MASZSZ megdöbbenve értesült a KSH bejelentéséről, miszerint a szerdán közölt 2014. évi létminimum értékek bemutatása volt az utolsó hasonló létminimum-számítás, mert a módszer felett eljárt az idő.

    A MASzSz szerint nem lehet nem politikai kérdésként tekinteni arra, hogy a háztartások 35 százaléka létminimum alatt él, és egymillió ember kevesebbet keres, mint az egy főre jutó létminimum összege.

    A szakszervezet közleményében azt követeli, hogy maradjon meg a létminimum számítás, mivel ennek segítségével lehet lemérni a társadalmi fejlődést. A MASzSz támogat minden olyan szakmai kezdeményezést, ami a létminimum mellett, a dolgozói szegénység mélységének mérésére új módszertant eredményez - teszik hozzá a tájékoztatásban.

    Amennyiben a kormány továbbra is kitart a "strucc-politikája" mellett, úgy a MASzSz megtalálja annak lehetőségét, hogy fennmaradjon a létminimum-számítás rendszere jövőre is - írják.

     Németh Zsolt, a KSH elnök-helyettese szerdán be, hogy ebben a formájában utoljára jelent meg a létminimum számítás, mivel szakmai szempontból ez kevésbé alkalmas a szegénység mérésére. A KSH bevezet egy új mutatót, amellyel azokat szeretné majd mérni, akiknek a legnehezebb a sorsuk a társadalomban.  Mint mondta, az eddigi mutató valójában nem létminimumot mér, hanem a tisztes, szerény megélhetés szintjét,  amilyet az Európai Unióban sehol nem számítanak. Németh Zsolt szerint  túl heterogén az a kör, amely a "létminimum" alá tartozik, ezért ez a kiadvány alkalmatlan arra, hogy szociálpolitikai döntések alapjául szolgáljon. A kiadványban alkalmazott számítás szerint a háztartások bő 35 százaléka él a létminimum alatt.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - MASZSZ: Politikai döntés volt a létminimum számítás megszüntetése .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector