Startlaphoz Csatlakozz!

Mit tehet a munkáltató?

Igazolatlan hiányzás a munkahelyen

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 27. szombat, 18:56

Meddig várjon, mit tegyen a munkáltató, ha a munkavállaló értesítés nélkül nem jelenik meg a munkahelyén? Az adozona.hu olvasói kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

 Olvasónk a következőkben foglalta össze kérdését: A munkavállaló távolmaradásának bejelentésére van-e időtartam? A munkavállaló hét napja nem jelent meg a munkahelyén a munkarendje szerinti időben. A munkáltatót azóta semmilyen módon nem értesítette. Az Mt.-ben konkrét választ nem találtam arra vonatkozóan, hogy van-e arra meghatározva bizonyos idő, hogy a távolmaradás indokát bejelentse? (Régebben 3 napon belül be kellett jelenteni....)

  A kérdésre az Mt. valóban nem tartalmazza szó szerint a választ – erősítette meg dr. Hajdu-Dudás Mária. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a 6. § (2) bekezdésben szabályozott együttműködési kötelezettségből, valamint a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményéből levezethető, hogy a munkavállalónak olyan időben kell jeleznie távolmaradását, hogy az alapján a munkáltató még megtehesse a szükséges intézkedéseket, a dolgozó helyettesítését megszervezhesse.

  A részletek ismerete nélkül általános körülmények között szakértőnk szerint hét nap elegendő tartam kellett volna legyen a munkavállaló számára a távolmaradása jelzésére.

  Azt javasolja, hogy a munkáltató írásban szólítsa fel a munkavállalót, hogy haladéktalanul mentse ki a távollétét. Ha ez eredménytelen (nem érkezik válasz, nem veszi át a levelet a dolgozó), a munkáltató megfelelően indokolt azonnali hatályú felmondással élhet, vagy kiküldi az utolsó, általa ismert lakóhelyre a munkaviszony megszüntetésével összefüggő igazolásokat, kísérőlevélben jelezve, hogy a munkavállaló magatartását – miszerint nem jelent meg munkahelyén –, akként tekinti, hogy ráutaló magatartással maga szüntette meg a munkaviszonyát.

  Azonnali hatályú felmondás keresettel történő megtámadása esetén a bizonyítás terhe a munkáltatón lesz, a ráutaló magatartásra hivatkozásnál pedig, ha utólag mégis megjelenne a munkavállaló, őt fogja terheli a bizonyítási kötelezettség (személyét érintő olyan ok állt fenn, amiért nem tudta magát kimenteni, illetve felmerül a kérdés, miért nem tájékoztatta a munkáltatót az elérhetőségéről).

Forrás: adozona.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Igazolatlan hiányzás a munkahelyen.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector