Startlaphoz Csatlakozz!

A magyar szakemberek tudása sem ellensúlyozza a hiányosságokat

Egyetlen hazai kórház sem felel meg a betegbiztonságot garantáló minimumfeltételeknek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 10:11

Siralmas állapotok – leginkább így jellemezhetjük, hogy mi vár arra a betegre, aki ma Magyarországon kórházba kerül. Bár eddig mindig azt mondták, a magyar szakemberek tudása ellensúlyozza a hiányosságokat, egy friss felmérés szerint ez koránt sincs így – írja a Blikk.

  A EuroHope hét országra kiterjedő vizsgálata szerint hazánk több betegségcsoport halálozási statisztikájában, például az infarktuséban vezeti a listát, de döbbenetes az a kutatás is, amelynek adatai arról árulkodnak, hogy hónapról hónapra egyre többen halnak meg a kórházakban. A KSH friss felmérése pedig azt mutatta, hogy 2015 első negyedévében 15 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban ugyanekkor. Ennek a Népszabadság szerint többek között oka lehet a hiányos egészségügyi ellátás is.
 
  A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felhívására szakdolgozók döbbenetes fotókat küldtek be a hazai kórházi helyzetről: málló vakolat, foghíjas csempék és kukazsákot laboránsruhaként használó személyzet. Nemrég a Facebookon keringő, ebéd címén adott, de leginkább moslékra hajazó koszt borzolta a kedélyeket, de sokan azon is elképedtek, amikor kiderült, hogy a szegedi kórház gyerekosztályán egy bevásárlókocsit használnak a kicsik szállítására.
 
  A Magyar Kórházszövetség már három éve megkongatta a vészharangot.

  Ahogy mondták, egyetlen hazai kórház sem felel meg a betegbiztonságot garantáló minimumfeltételeknek. Egyre nagyobb gondot okoznak a kórházi fertőzések is. Statisztikák szerint öt éven belül több ember hal meg gyógyintézményben összeszedett nyavalyában, mint rákban. Magyarországon évente legalább 100 ezer ember végét okozza valamilyen kórházi fertőzés.

  – A gyógyítóintézmények bejáratára mára kis túlzással kiírhatnák az ominózus mondatot: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! – kezdte Kiss László, a FESZ elnöke.
 
 A szakszervezet és öt másik hazai egészségügyes szervezet a Gazdasági Minisztérium előtt a napokban nonstop demonstrációt tartott Szegénykórház elnevezéssel, hogy felhívják a figyelmet a magyar egészségügy és a benne uralkodó állapotok és dolgozók lehetetlen helyzetére.
 
  – A kórházakban, rendelőkben siralmas állapotok uralkodnak. A rendszerből több ezer orvos és több tízezer szakdolgozó hiányzik. Míg Európa más országaiban, például Franciaországban 4-5 beteg jut egy ápolóra, itthon ez a szám 15-20-30! Sőt! Nem ritka, hogy éjszakai műszakban egyetlen ügyeletes ápoló „felügyel" akár 60 betegre is. Ez már büntetőjogi kategória, és úgy hívják: veszélyeztetés – hívta fel a figyelmet az elnök.

  A GDP 2%-a, vagyis öt-hatszáz milliárd forint – dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint ekkora összeg hiányzik a magyar egészségügyből.
 
  – Évente legalább 100-150 milliárd forinttal többet muszáj a rendszerbe tenni, hogy az fenntartható legyen – kezdte az elnök. – Magyarország 1,5-2%-kal kevesebbet költ az egészségügyre, mint Szlovákia, Lengyelország, Csehország vagy Szlovénia. Szakmailag – bár a túlhajszolt személyzet, jónak nem mondható körülmények között, nagyon nyomott bérért dolgozik – helytállnak, és eredményesen dolgoznak. Tény, hogy a túlterhelt orvos és ápoló sokszor türelmetlen – summázta Velkey.
 
 – Ki kell mondani: ma a kórházi ellátórendszer nem biztonságos, a szolgáltatás minősége pedig silány! – szögezte le dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.
 
Tűzoltásra sem elég

  A kormány időről időre „beszáll” a kórházi adósságtörlesztésbe. Legutóbb 60 milliárdot fordítottak a beszállítói tartozások csökkentésére, de hiába: most is nagyjából 30 milliárdos adóssághalmazt görgetnek maguk előtt az intézmények. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetsége szerint a kórházak lejárt tartozásának összege őszre ismét elérheti a 70 milliárdot.

Fejlesztésre nem marad

  A Péterfy Sándor Utcai Kórház II. belgyógyászati-kardiovaszkuláris osztálya 84 ággyal működik. Öt-, négy-, három- és kétágyas kórtermekben gyógyulhatnak a betegek.
– Kórházunk éves költségvetése 16 milliárd forint. Ennek több mint a 65%-át elviszik a bérek, pedig ezek igencsak alacsonyak nemzetközi összevetésben – mondta el a Blikknek dr. Sásdi Antal főigazgató.

Félezerből négy étkezés

– A szabályok szerint egy kórházi beteg étkeztetésére legalább nettó 550 forintot kell költeni naponta. Az előírás alapján ez napi három nagy- és egy kisétkezést jelent – tudtuk meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtóosztályán.

Forrás: Blikk

 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egyetlen hazai kórház sem felel meg a betegbiztonságot garantáló minimumfeltételeknek .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector