Startlaphoz Csatlakozz!

Kék szalaggal a közszolgálati egységért!

Béremelést várnak a közszolgák is

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 10:17

Mától egy hétig egységes kék szalagot viselnek ruhájukon a közszolgálatban dolgozók - legalábbis erre kéri őket a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). A kormánytisztviselőket, önkormányzati tisztviselőket, illetve az egészségügyi és szociális területen tevékenykedők egy részét tömörítő érdekvédelmi szervezet akciójával arra akarja felhívni a figyelmet, hogy július 1-jén, a köztisztviselők napján nincs okuk ünneplésre, mert hetedik éve nem változik az ágazatban dolgozók bére, vagy ha igen, az csökkenés és nem emelkedés – írja a Népszava.

  A kék szalag nemcsak egymásnak üzen az összetartozásról, hanem Boros Péterné reményei szerint az ügyfeleknek is megmutatja, hogy bajban van az asztal túloldalán ülő ember is. Az MKKSZ főtitkára lapunkat és a nyilvánosságot is arra biztatta: bátran kérdezzék meg, hogyan tud megélni az ügyintéző a garantált szakmunkás bérminimum alatti pénzből, mert ma közülük 27 ezren 78 ezer forintot vagy annál kevesebbet keresnek. Ráadásul a járási hivatalok feladatainak átszervezésével sokaknak akár 50 ezer forinttal is csökkent a bére, mert a földhivatalok, munkaügyi szervezetek vagy állategészségügyi szervek beolvadásával kevesebb vezetőre van szükség, tehát sokan kerültek alsóbb besorolásba. A szakszervezeti vezető szerint arra is érdemes lenne felfigyelni a közvéleménynek és a politikusoknak, hogy csak nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatokban tudtak bért emelni, de a kisebb településeken hét éve mozdulatlanok a juttatások, amelyek közben elvesztették vásárlóerejük egyharmadát.
 
  Boros Péterné szerint munkatársaik lojalitása sem képes már elfedni a lakosság elől, hogy az általános pénzhiány miatt esik a szolgáltatások színvonala. A legnagyobb bajnak mégis azt tartja, hogy a kormány és a munkáltatók számára nem számít, hogy mi van a közszolgálatban munkát vállalóval. A múlt héten Dublinban tanácskozott a Független Európai Szakszervezetek Szövetsége, ahol hasonló tapasztalatokról számoltak be még a nálunk fejlettebb országok érdekképviseleti vezetői is, mert mindenhol a közszolgálati terület szenvedte meg leginkább a gazdasági válságot. A magyar szakszervezeti vezető, aki egyben alelnöke a nemzetközi szervezetnek is, a Népszavának úgy fogalmazott: a kék szalaggal el akarják indítani a párbeszédet, hogy egyre többször foglalkozzanak maguk az érintettek is ezekkel a bajokkal. Beszéljenek róla, közösen keressék a lehetséges megoldási módokat. Zajlik a kormánytisztviselők életpálya-modelljének kidolgozása, ígéret van rá, hogy egy év múlva bevezetik, de az önkormányzatoknál dolgozó tízezrek egyelőre még ebben sem reménykedhetnek - emlékeztetett, hozzátéve: az érdekvédők akciókat szerveznek és minden lehetséges fórumon harcolnak a béremelésekért, a szemléletváltásért, azért, hogy ismerjék el a közszolgálatban dolgozók sokszor embert próbáló munkáját. Azt gondolják, a politikának előbb-utóbb lépnie kell.

Forrás: Népszava

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Béremelést várnak a közszolgák is.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector