Startlaphoz Csatlakozz!

A munkát terhelő adók növelése ellehetetlenítené a foglalkoztatást

Áfában verjük az uniós országokat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 29. hétfő, 16:32

Az Európai Unióéhoz hasonló típusú áfarendszereket alkalmazó országok közül hazánkban a legmagasabb ez a közteher, 27 százalékkal vezetünk. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint ez vonzza az áfacsalókat, ám a munkát terhelő adók növelése ellehetetlenítené a foglalkoztatást – írja az mno.hu.

  Az utóbbi hetekben több politikus, közgazdász is úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a legmagasabb az általános forgalmi adó (áfa) mértéke a világon. A lapunknak megszólaló nemzetközi áfaszakértő szerint ennél azért kicsit árnyaltabb a kép. – Az EU-típusú adórendszerek alapján valóban mi vezetünk a 27 százalékos kulccsal. Fontos azonban tudni, hogy a világ távolabbi tájain egészen más típusúak a közterhek. Vannak olyan országok, ahol a legmagasabb adókulcs több mint 27 százalék, ám ez csak egyes termékekre (jellemzően luxuscikkekre), illetve szolgáltatásokra vonatkozik – mondta lapunknak Sztankó Dániel, az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. áfaterületért felelős csoportvezetője. Hozzátette, sok szakértő egyetért abban, hogy ez hivatalosan nem is számít általános adónak, viszont – mivel termékekre vagy szolgáltatásokra vonatkozik – forgalmi típusú adó, tehát az összehasonlítás megállja a helyét. Ám szerinte szerencsésebb, ha inkább a hasonló típusú rendszerekben helyezzük el a magyart.
 
   A tanácsadó hangsúlyozta, Magyarország nemzetközi trendet követett, amikor 2012-ben 25-ről két százalékkal megemelte az áfát, mivel a fogyasztást terhelő adók szerepe évről évre nő. – A közelmúltban sokat lehetett olvasni arról, hogy a társasági adó (tao) megfizetését jóval könnyebben meg lehet kerülni. Sok cég törekszik erre, nemrég buktak le emiatt például a Google és az Amazon globális cégek is. Ezért döntenek úgy a kormányok, hogy inkább az áfát és nem a taót emelik. Igaz ugyanakkor, hogy ha magas az áfa, több az áfacsaló is – tette hozzá Sztankó Dániel, aki korábban évekig Ázsiában dolgozott, ahol közismerten alacsonyak a közterhek. – Ez egy másik földrész: amikor Szingapúrban arról beszéltem, hogy Magyarországon milyen sok az áfacsaló, egyszerűen nem értették, hogy mire gondolok, náluk ez ismeretlen fogalom. Az áfa kulcsa ebben az országban mindössze hét százalék – mondta a szakértő. Miközben tehát nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a világ legmagasabb áfája nálunk van, az viszont biztos, hogy az Európai Unió országai közül mi állunk az első helyen ilyen szempontból. Az uniós tagállamok közül Magyarországot Horvátország, Dánia és Svédország követi, egyaránt 25 százalékkal. A finneknél és a románoknál 24 százalékot határoztak meg, igaz, utóbbiak épp most döntöttek ennek öt százalékpontos mérsékléséről. Az európai közösségen kívül Norvégiában szintén 25 százalékos az általános kulcs, Izlandon pedig 24,5 százalék. Az unión belül a legalacsonyabb mérték Luxemburgban található, de itt is magas, 17 százalékos az áfa.
 
  – Az áfa csökkentése igen nehéz adópolitikai és költségvetési kérdés, nagy dilemma elé állítja a döntéshozókat. Ha a meglévő kiadások mellett csökkentjük a mértékét, akkor növelni kell valamilyen más adót. Ha a jövedelmeket terhelő közterheket emeli egy kormány, akkor romolhat a nemzetközi versenyképességünk, ami a hazánkba irányuló külföldi befektetések visszaeséséhez vezethet. A magas áfa viszont a fogyasztást vetheti vissza – mondta Sztankó Dániel, aki ezért állítja: olyan fogalom, hogy ideális áfa, nem létezik.
 
Forrás: mno.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Áfában verjük az uniós országokat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector