Startlaphoz Csatlakozz!

Törvénymódosító csomag

Közmunkást csinálna a menedékkérőkből a kormány

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. június 30. kedd, 08:25

Pintér Sándor törvénymódosító csomagot nyújtott be, amely több ponton megváltoztatná a menekültügyi rendszert. A menekültügyi eljárás felgyorsítása és a kerítésépítés jogi alapjainak megteremtése mellett a tervezet része az is, hogy a Magyarországon időző menedékkérők részt vehessenek a közfoglalkoztatásban. Az így megkeresett pénzből valamit meg kellene téríteniük, de a törvényszövegből nem derül ki pontosan, hogy mit – írja a HVG.

  A parlament elé került az a Pintér Sándor belügyminiszter nevéhez kötődő törvénymódosító csomag, amely lehetővé teszi, hogy a Magyarországon időző menedékkérők részt vehessenek a közfoglalkoztatásban.
 
  A csomag egyébként a menekültügyi eljárás felgyorsításáról, illetve a szerb-magyar határon felhúzandó kerítés jogi alapjainak megteremtéséről szól – írta a VS.hu.
 
  „Közérdekű használati jogot” jegyeznének be a határ menti telkekre
 
  A törvényben szerepel, hogy az államhatártól befelé eső tízméteres sáv a határ rendjének védelmét biztosító létesítmények céljára igénybe vehető. Ezért a határ menti ingatlanok tulajdoni lapjára „közérdekű használati jogot” jegyeznének be, amiért egyszeri kártérítés illeti meg a tulajdonost – a javaslat szerint. Ha ráépítenek a telekre, akkor évi kártérítés jár a tulajdonosnak, amelynek összegét a megyei kormányhivatal állapítja meg, de a rendőrség költségvetéséből fizetik.
 
 A javaslat szerint a rendőrség a jövőben 12 óra helyett 24 óráig tarthatja vissza a határon elfogottakat, és ha valaki menedékjogot kér, az idő még 12 órával hosszabbodik.
 
  A törvénytervezet szerint a menedékkérelmet nem lehet befogadni, ha valaki biztonságos harmadik országból érkezett, és ott lehetősége lett volna menedéket kérni. (Egy másik módosítás szerint hamarosan a kormány mondja meg, mely államok minősülnek biztonságos harmadik országnak. Feltehető, hogy Szerbiát annak fogják tekinteni.)
 
Migránsokból közmunkások
 
  A menedékkérő, ha más jövedelme nincs, jogosult részt venni a közfoglalkoztatásban – áll a törvénytervezet szövegében. Az első kilenc hónapban a menekülttáborban és környékén dolgozhatna, később pedig a külföldiek munkavállalására vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatnák a menedékkérőket.
 
 Az így szerzett jövedelméből a menedékkérő köteles „a (4) bekezdésben meghatározott megtérítési kötelezettségének eleget tenni”. Tehát ő is beszállna ellátása költségeibe. Csakhogy a hivatkozott bekezdés nem létezik, így lehetséges, hogy később fog kiderülni, pontosan mibe, és mennyivel kell beszállniuk a Magyarországon időző migránsoknak.
 
Forrás: HVG

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Közmunkást csinálna a menedékkérőkből a kormány.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector