Startlaphoz Csatlakozz!

Munka törvénykönyve

A kirendelés és kiküldetés szabályai

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 03. péntek, 10:21

Az Mt. 2013. január 1-től hatályos szabályai – összefoglaló néven – munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás cím alatt tárgyalják azokat az eseteket, amikor a munkavállaló munkaszerződésétől eltérő munkakörben, munkahelyen, illetve munkáltatónál kerül foglalkoztatásra. Jelen írásunkban e három esetből az utóbbi kettő munkajogi és adózási szabályaival foglalkozunk – írja a munkajog.hu.

A foglalkoztatás munkajogi szabályai
 
  A más munkáltatónál történő munkavégzés, tekintettel arra, hogy a foglalkoztatási körülményeket alapvetően megváltoztathatja, a munkáltató egyoldalú utasítása alapján csak korlátozott időre rendelhető el. A jogalkotó ezt az időszakot 44 munkanapban (egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén 352 órában) maximálta naptári évenként, azzal, hogy részmunkaidő és/vagy nem teljes naptári évben fennálló munkaviszony esetén ezt arányosan csökkenteni kell. Természetesen ez nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy a munkáltató és a munkavállaló megállapodjanak a munkavállaló fenti időtartamot meghaladó kiküldetésében, kirendelésében. Ilyen esetben azonban a foglalkoztatásra a felek megállapodásának megfelelően kerül sor, így az a szó klasszikus értelmében nem tekinthető munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásnak. Az alábbiakban a munkáltató egyoldalú utasítási jogán alapuló munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás munkajogi szabályait ismertjük.
 
 A más munkahelyen való munkavégzésre utasítás a kiküldetés. A kiküldetés alapvető ismérve, hogy a kiküldött munkavállaló továbbra is az eredeti munkáltató utasítása és irányítása alatt marad. Tipikusan kiküldetés kertében kerülhet sor például a munkáltató által gyártott eszközök megrendelőnél történő beépítésére, beüzemelésére.
 
  Ezzel szemben a kirendelés során a munkáltató személyében következik be – ideiglenes – változás. A kirendelés során a munkavállaló annak a munkáltatónak az irányítása és ellenőrzése alá kerül, akihez kirendelték. Bármely két munkáltató megállapodhat abban, hogy az egyik ideiglenesen átengedi munkavállalóját a másik számára. A kirendelés alatt a munkavállalóra a munkavégzés helye szerinti munkarend lesz az irányadó, az őt ért károkért pedig a munkáltatók egyetemlegesen felelnek.
 
 Amennyiben a kiküldetés vagy kirendelés egyúttal más helységben való munkavégzést is jelent, ez akár többletköltséget okozhat a munkavállalónak (például megnövekednek az utazás költségei). Természetesen ilyenkor is a munkáltató kötelezettsége, hogy a munkavállalónak megtérítse a munkaviszony teljesítésével indokoltan felmerülő költségeket.
 
 Nem kerülhet sor más helységbe történő kiküldetésre, kirendelésre a munkavállaló hozzájárulása nélkül várandóssága megállapításától gyermeke hároméves koráig,
gyermeke tizenhat éves koráig, ha gyermekét egyedül neveli, valamint
hozzátartozójának tartós, személyes gondozása esetén, továbbá, ha
a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodását megállapította.
 
A kiküldetés és kirendelés adózási vonatkozásai
 
 Az adózási kérdések vizsgálata során az első és legfontosabb kérdés, amit tisztán kell látnunk, hogy a munkajogi kirendelés és kiküldetés, valamint az adójogi kiküldetés és kirendelés egymástól elválhatnak. Nincsen jelentősége például annak, hogy az ilyen foglalkoztatásra a munkáltató egyoldalú utasítása, vagy a felek megállapodása alapján kerül sor.
 
 Az adójogban a kiküldetés és kirendelés fogalma alatt a munkáltató által elrendelt, a munkaszerződésben rögzített munkahelytől eltérő helyen történő munkavégzést kell érteni. Belföldi kiküldetés esetén, ha annak tartama a ható órát eléri, és a munkáltató annak helyszínén nem biztosít étkeztetést, a munkavállalónak vagy 500 Ft napidíjat kell fizetni (igazolás nélkül elszámolható, adómentes költségtérítésként), vagy a kiküldetéssel összefüggő költségeket számlával igazolva számolhatja el a munkáltató.
 
  Ettől eltérően külföldi kiküldetésnek minősül a belföldi illetőségű magánszemélynek a jövedelme megszerzése érdekében, a kifizető tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében Magyarország területén kívüli (a továbbiakban: külföld) tartózkodása, továbbá az előzőekkel kapcsolatos külföldre történő utazás, ideértve különösen a külszolgálatot és az azzal összefüggő utazást.
 
  A külföldi kiküldetések esetén a fentiektől eltérően alakulnak igazolás (azaz számla nélkül) elszámolható költségtérítés szabályai. Általános szabály, hogy a munkavállalót maximum a kiküldetésre tekintettel megszerzett bevétel 30%-a, de legfeljebb 15 €-nak megfelelő forintösszeg illeti meg költségtérítésként naponta.
 
  Ettől eltérően a nemzetközi személyszállításban, árufuvarozásban – választáson alapulóan – vagy a fenti módszerrel történik a költségtérítés elszámolása, vagy a munkavállaló számára egységesen, legfeljebb 40 €-nak megfelelő forintösszeg fizethető költségtérítésként naponta, a naponta juttatott bevételtől függetlenül. Ez utóbbi elszámolás választásának azonban az a feltétele, hogy kizárólag a gépjármű külföldön történő üzemeltetéséhez közvetlenül kapcsolódó és számlával, más bizonylattal igazolt költségek elszámolására kerüljön sor a kiküldetéssel kapcsolatban. Azaz, a magasabb költségtérítés esetén a munkáltató által számlával, tételes elszámolható költségek köre lényegesen szűkebb.
 
  A munkavállalót a fentiek szerint megillető költségtérítés után adófizetési kötelezettség nem keletkezik. Amennyiben azonban az adóhatóság ellenőrzése során megállapítja, hogy a kifizetés feltételei nem álltak fenn maradéktalanul, úgy a költségtérítés címen fizetett összeget munkabérnek minősíti, és – adóbírság. valamint késedelmi pótlék megállapításával együtt – a munkáltatót kötelezi a munkáltató közterhek mellett a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulékok megfizetésére is, míg a munkavállalónak ilyen esetben a kifizetést terhelő személyi jövedelemadót kell megfizetnie.

Forrás: munkajog.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A kirendelés és kiküldetés szabályai.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector