Startlaphoz Csatlakozz!

Sztrájkesély öt év után

Forrong a szociális szakma

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 04. szombat, 11:52

Első fokon gyakorlatilag mindenben igazat adott a szociális ágazat szakszervezeteinek a sztrájk idején elégséges szolgáltatások körét meghatározó bíróság. Ha második körben is nyernek, nem lesz akadálya egy őszi munkabeszüntetés megszervezésének – írja a Népszava.

  A szociális ágazat szakszervezetei többnyire pontosan fogalmazták meg, mit kell elvégezni munkatársaiknak ahhoz, hogy sztrájk esetén egyetlen általuk ellátott személyt se veszélyeztessenek - mondta ki a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú végzésében. Magyarán elfogadhatatlan a kormány - konkrétan, de nem nevesítve az Emberi Erőforrások Minisztériuma azon követelése, hogy a sztrájk csak egyes adminisztratív feladatok elmaradását jelenthesse.
 
  Az utóbbi hónapokban a hazai szakszervezeti szövetségek egyre hangosabban sérelmezték, hogy a 2010-es kormányváltást követően a sztrájktörvény vasutassztrájkok beszüntetését célzó módosításával valójában ellehetetlenült Magyarországon e jog gyakorlása. A lakosságot alapvetően érintő szolgáltatások területén a szakszervezeteknek minden esetben meg kell állapodniuk a munkáltatókkal az elégséges szolgáltatások köréről, munkabeszüntetés pedig csak a megállapodás után kezdhető. Az érdekvédelmi szervezeteknek ugyan joguk van bírósághoz fordulni a feladatlista rögzítéséhez, de most először fordult elő, hogy egy végzés kimondta: nem lehet a sztrájkot súlytalanná tenni.
 
  A bíróság egyetértett azzal, hogy a bölcsődei ellátás nem alapszolgáltatás, tehát sztrájk idején be lehet zárni a 3 éves kor alatti gyerekek nappali ellátó intézményeit, mint ahogy a hajléktalanok nappali melegedőit is. A szakszervezetek részletes feladatlistát adtak a gyermekjóléti szolgálatokban, házi segítségnyújtásban, jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban, szociális alapszolgáltatásban, a hajléktalanok nappali ellátásában és a bentlakásos intézményekben elvégzendő elégséges szolgáltatásokról. A felsorolás azt tartalmazza, hogy krízishelyzet elhárítása, a gondozottak alapvető szükségleteinek kielégítése, biztonságuk és az orvosi utasítások betartása egyetlen esetben sem szenvedhet csorbát. A bíróság értékelése szerint ez az ajánlat tartalmazza a szükséges minimumszolgáltatásokat, ugyanakkor a kiegészítő tevékenységek elhagyása alkalmas arra, hogy a sztrájkot hatásossá tegye.
 
  A hat tagszervezetet számláló Szociális Ágazati Sztrájkbizottság minden tagja, köztük a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének (SZTDSZ) alelnöke is örül, hogy most először gyorsan megszületett az elsőfokú döntés a június elején beadott kérésükről, amely ráadásul nekik adott igazat. Migács Tibor ugyanakkor a Népszavának azt is hangsúlyozta, ha másodfokon is nyernek, az nem jelenti azonnali munkabeszüntetés meghirdetését, de ősszel elképzelhető egy egységes ágazati tiltakozás, mert változatlanul nagy az elégedetlenség a szociális szakmában. Az SZTDSZ a héten ezt közleményben is kifejtette: nem elégedettek a július 1-jén hatályba lépett bérkiegészítésekkel, mert a lassan átláthatatlan pótlékok és kiegészítések rendszere egyre nagyobb méltánytalanságokat szül a szakmában. Dolgozóik egyharmada most is kimaradt a béremelésből, és a kiegészítő pótlék alacsony összege az ágazat túlnyomó többsége számára a létminimum alatti megélhetésen érdemben nem változtat. A szakszervezet ezért továbbra is követeli az egészségügyi szakdolgozói bértábla kiterjesztését a szociális ágazat dolgozóira is, vagyis minden munkavállalóra érvényes, garantált és kiszámítható bérrendezést várnak.

Forrás: Népszava

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Forrong a szociális szakma .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector