Startlaphoz Csatlakozz!

A távmunka lehet a bűnös

Nem tudnak leállni a munkamániások

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 05. vasárnap, 07:10

Nem tudnak kikapcsolni szabadságuk idején a brit munkavállalók – derül ki az Institute of Leadership & Management (ILM) felméréséből. A megkérdezettek 61 százaléka mondta, hogy úgy érzi, köteles dolgozni éves pihenése alatt is; 2013-ban ez az arány csak 54 százalék volt. A növekedést a távmunkát is lehetővé tevő technológiák elterjedésével magyarázza az ILM.

   Még nagyobb – 64 százalék – azok aránya, akik e-maileznek munkaügyben, 28 százalékuk fogadja az üzleti hívásokat. Ezerből 8 fő arra is képes, hogy bemenjen a munkahelyére, miközben szabadságon van. A munkamániások mindinkább el tudják fogadtatni ezt a helyzetet a környezetükkel: ma már csak 28 százalékuk mondta, hogy emiatt vitába keveredett a családjával vagy a barátaival, szemben a két évvel ezelőtti 37 százalékkal.

  Az emberek idegesen mennek szabadságra: a megkérdezettek 73 százaléka stresszelt a közelgő vakáció miatt, 18 százalékuk pedig bevallotta, hogy feszültebben tér vissza dolgozni, mint ahogyan elment. Ez is közrejátszhat abban, hogy a dolgozók inkább ki se veszik a szabadságukat, miközben a menedzserek 42 százaléka mondta, hogy ösztökélnie kell erre az embereit.

Forrás: Világgazdaság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem tudnak leállni a munkamániások.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector