Startlaphoz Csatlakozz!

Húsz doboz gyümölcs és kész a piac

Egy málnaárussal sikerült kicselezni a vasárnapi zárva tartást

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 06. hétfő, 09:18

Úgy néz ki, egy málnaárus pár kiló gyümölccsel elegendő ahhoz, hogy a balatonfenyvesi CBA áruház átlényegüljön termelői piaccá, és így az áruház vasárnap is nyitva lehessen. A Népszabadság munkatársa annak járt utána, milyen volt az úgynevezett piac első vasárnapja.
 
  Vasárnap délelőtt mind a négy pénztár gőzerővel üzemelt a fenyvesi CBA áruházban, mivel állandóan 5-10 vásárló sorakozott a kasszáknál.
 
  Vagyis nagyon bejött a CBA-nak a hétvégi nyitva tartás.
 
  A település legnépszerűbb szabad strandjától mintegy kétszáz méterre, a fenyvesi kisvasút végállomásának szomszédságában lévő üzlet azért árulhat vasárnap is, mert szobányi előcsarnokában termelői piacot nyitott. A piacot egyetlen málnát kínáló eladónő testesítette meg. Ő húsz doboz gyümölcsöt árult, készlete 3-4 kiló lehetett. Elmondta, hogy a falu június óta működő termelői piacáról csalták át ide. A község valódi termelői piaca 300 méterrel odébb működik, 25-30 árussal. Ők gyümölcsöt, sajtot, húst, ruhát és strandcikkeket egyaránt raknak pultjukra.
 
  – Nyugodtan mondhatnák azt is erre a piacra, hogy ez az Eiffel-torony – vélte egy 35 éves, budapesti férfi, aki feleségével és kislányával egy megrakott bevásárlókocsit tolva hagyta el a CBA-t. – Ócska hazugság ez is, de hát már csak nevetünk.

  A férfi felesége tanácsára – bár bemutatkozott – nem adta a nevét, merthogy az egyik minisztériumban dolgozik, Amikor arról kérdeztem a házaspárt, hogy amúgy szoktak-e a CBA-ban vásárolni, a férfi így felelt: – Elvből nem. Nem viselem el, hogy mivel jobboldali, kormányközeli cég, etikátlan előnyökhöz jut. Ha lenne egy baloldali áruház, ott se vásárolnék.
 
  Két tucat vásárlót állítottam meg a CBA bejáratánál, s valamennyien egyöntetűen hazugságnak minősítették a piacra hivatkozó vasárnapi működést. Arról már kicsit megoszlottak a vélemények, hogy legyenek-e nyitva az üzletek hétvégén, ám a túlnyomó többség elutasította a zárva tartást.
 
  – Jó lenne, ha kinyitnának vasárnap is a boltok – jelentette ki a 66 esztendős Böjti Attila, akinek évtizedek óta nyaralója van Fenyvesen. – Szeretek vasárnap vásárolni. Hozzászoktam, kényelmes. Ugyanakkor azt megértem, ha a kormány segíteni akarja a hazai vállalkozásokat, így a CBA-t is.
 
  Csakhogy az EU nem engedi, hogy segítsük a magyar vállalkozásokat, nyilván ezért kell ez a piacos humbug.
 
 – Egyetértek a vasárnapi zárva tartással – jelentette ki Vizsi László­ nagykanizsai orvos, aki Fenyvesen nyaralva csak egy villanyizzóért ugrott be a CBA-ba. – A gyerekeim Pesten élnek, s ők amióta nem lehet vásárolni vasárnap, sétálnak, kirándulnak a hétvégén. Jó ez így. Mindamellett az üdülőhelyeken nyitva lehetnének a nagyáruházak vasárnap. A vendégek kényelme miatt.
 
  A Kaposváron élő, 35 éves Sándor Beatrix férjével és barátjával nyaral Fenyvesen, és megörültek, hogy a CBA vasárnap is kinyit: – A Balaton partján értelmetlen a zárva tartás. És igazságtalan, hogy így ki lehet játszani a törvényt, ahogy a CBA teszi. A zárva tartás bevezetésekor arra hivatkoztak, hogy az eladóknak nem jó a vasárnapi munka, de ez is rossz érv. Sok szakmában vasárnap is dolgozni kell, aki ezt választotta, az ezzel számol. Az ő esetükben tessék pluszbért fizetni, és ki lehet adni a szabadnapot hét közben is. Emellett adódik a kérdés: a fenyvesi CBA-sokat miért lehet munkára fogni vasárnap?
 
  – Azért, mert ők nem válnak el – felelte erre a kérdésre a fővárosi Kiss Eszter. A három gyermeket nevelő 45 éves asszony hozzátette: – A törvény támogatói azt is mondták, hogy vasárnap azért kell bezárni az áruházakat, mert a hétvégi munka tönkreteszi a házasságokat, és sok a válás. A CBA-nál viszont csakis hithű, a házasság szentségét tisztelő katolikusok dolgoznak, így nem kell attól félni, hogy ők elválnak. Áááá! Tragédia ez az egész!
 
  – Azért nem gondolnám, hogy ez tragédia – vetettem közbe.
 
  – De az – szállt vitába velem az asszony. – Mert tragédia, hogy ennyi hülyeséget mondhatnak egy ország vezetői, és tragédia, hogy ennyien elhiszik.
 
  Az emberek 90 százaléka utálja a vasárnapi zárva tartást, kétharmada ezt be is vallja nyíltan, de sokan még ebben is hazudnak, mert ebben a kérdésben is agyatlanul támogatják a kormányt. Ők még azt is el akarják hinni, hogy ez az egy szem málnaárus hölgy egy termelői piac. Velük bármit el lehet hitetni. Hát ez a tragédia! Ez!
 
Forrás: Nészabadság

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egy málnaárussal sikerült kicselezni a vasárnapi zárva tartást.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector