Startlaphoz Csatlakozz!

Kovács Zoltán:

Az alapoktól kell új rendszert építeni a közszolgálati dolgozók bérezésében

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 06. hétfő, 10:29

Az alapoktól kell új rendszert építeni a közszolgálati dolgozók bérezésében, mert a rendszer „torzult” - mondta Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.

    Kovács Zoltán felidézte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki bejelentését, amely szerint jövőre 25 milliárd forintot szánnak a közszolgálati dolgozók felmenő rendszerben történő béremelésére.

    Az államtitkár elmondta: egy teljesítményorientált életpályamodellt hoznának létre, amely feladatalapú lenne, így ezentúl már nem csak a szolgálati idő és a szervezetben elfoglalt pozíció határozná meg a bérezést.

    Kovács Zoltán hangsúlyozta, az alapjaitól építik újjá a rendszert, amely eddig „torzult” volt.

    Hozzátette: nyolc éve nem emelkedett az illetményalap a közszolgálatban, egyes dolgozók bére mindössze 80 ezer forint. Ezért először a „végeken dolgozók” kapnának fizetésemelést, akik közvetlen kapcsolatban állnak az ügyfelekkel. A vezető pozícióban lévők egyelőre kimaradnak, de a későbbiekben náluk is szükség lenne a béremelésre - fűzte hozzá.

    Az államtitkár közölte: az őszi parlamenti ülésszakban várható a béremeléshez szükséges jogszabályok elfogadása.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Az alapoktól kell új rendszert építeni a közszolgálati dolgozók bérezésében.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector