Startlaphoz Csatlakozz!

Vonzóvá kell tenni a hivatást

Vasutasok: a létszámhiány már a közlekedésbiztonságot veszélyezteti

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 08. szerda, 12:22

A vasutasok drámai létszámhiánya már a közlekedés biztonságát veszélyezteti - hívta fel a figyelmet a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) közleményében.

    A tájékoztatás szerint a szakszervezet a szombati vasutasnap alkalmából levélben követeli a kormánytól és a MÁV Zrt. vezetésétől, hogy kezdjenek azonnal egyeztetést a munkavállalók képviselőivel a szakmából való elvándorlás megállítására, tegyenek lépéseket azon juttatások és vívmányok - egyebek mellett a korkedvezményes, korengedményes nyugdíjrendszer - visszaszerzéséért, amik vonzóbbá teszik a pályát.

    Követeléseik között szerepel a béremelés, vasutas életpálya-modell és olyan bértarifa-táblázat kidolgozása, amely elősegíti a munkavállalók vasúthoz való kötődését.

    A VSZ közleményében arra is felhívja a figyelmet, hogy a vasutasoknak gyakorlatilag évente „ésszerűtlenül szigorú” KTI (Közlekedéstudományi Intézet) vizsgán kell megfelelniük, ha meg akarják tartani a beosztásukat. A rendszer üzleti alapon működik, a munkáltatónak minden egyes vizsgáért 17 ezer forintot kell fizetnie a KTI-nek - írják, hozzátéve, hogy a rendszer átdolgozását javasolják.

    A szakszervezet a közlemény szerint elvárja továbbá egy egészségügyi monitoring rendszer kialakítását és alkalmazását, és az egészségre ártalmas, valamint veszélyes munkakörökben dolgozó kollégáknál a napi munkaidő csökkentését.

    Mint írják, a vasutasokat felháborítja, hogy a kormány és a tulajdonos is „ölbe tett kézzel nézi”, hogyan értékelődik le fokozatosan, de egyre biztosabban az egykor irigyelt hivatás, és hogy erre az embert próbáló munkára ma már „lasszóval is alig lehet munkavállalót fogni”.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Vasutasok: a létszámhiány már a közlekedésbiztonságot veszélyezteti.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector