Startlaphoz Csatlakozz!

Törvénysértő, így más okokra hivatkoznak a munkáltatók

Rengeteg embert rúgnak ki azért, mert rákos

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 15. szerda, 10:00

Sok rákos beteget rúgnak ki munkahelyéről, miután kiderül a betegsége – mondta a Mellrákinfo Egyesület elnöke az RTL Klub híradójának, melyről a hir24 is beszámolt. Az egyesület zárt csoportjában havonta legalább egy-két nő jelentkezik ilyen problémával és nagyon sokan panaszkodnak, hogy el kell titkolniuk a betegséget munkahelyükön.

  Egy miskolci asszonyról tavaly derült ki, hogy mellrákos, még akkor meg is műtötték. Próbaidős volt a munkahelyén, főnöke a műtét után két héttel felhívta, hogy megkérdezze, mikor megy vissza dolgozni. A nő akkor nem volt olyan állapotban, hogy ezt meg tudja válaszolni, a főnök erre közölte, hogy nem tart igényt a munkájára a továbbiakban. Ezután persze anyagilag is nehéz helyzetbe került, semmilyen juttatást nem kapott.
 
  Dr. Bodnár Lilla ügyvéd az RTL-nek azt mondta: jogellenes, ha valakinek azzal indokolják a felmondását, hogy beteg volt. Ez a közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, de a munkáltatók megpróbálják azzal kikerülni, hogy más indokra hivatkoznak. Ha a beteg bizonyítani tudja, hogy ez az indok nem áll fenn és mégis a betegsége miatt rúgták ki, érdemes munkaügyi bírósághoz fordulni.
 
Forrás: hir24.hu
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Rengeteg embert rúgnak ki azért, mert rákos.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector