Startlaphoz Csatlakozz!

A Volán 18 ezer embert foglalkoztat

A házelnök segítségét kéri a Volán társaságok talpon maradásához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 17. péntek, 07:11

Kövér László házelnök segítségét kéri a Volán társaságok megmaradásához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.

    A KMSZ attól tart, hogy megszűnnek az autóbuszos közlekedési társaságok, miután információik szerint az egyik lehetséges változat, hogy a Volán cégeket beolvasztják a MÁV-Startba - olvasható az Országgyűlés elnökének írt levelükben.

    Az érdekvédők szerint a tervezett integráció a MÁV „nehézkes”, túlméretezett” struktúrája miatt működésképtelenséghez vezethet. „A kormányzati szándékkal ellentétes megoldást kínálna a MÁV-ba történő beolvasztás”. Ezeken a vonalakon a várható veszteségek miatt egyetlen alvállalkozó sem vállalná a szolgáltatást, a lakosság és a helyi önkormányzatok pedig ragaszkodnak a Volán-cégekhez.

    A Volán 18 ezer embert foglalkoztat és 5500 gépjárműből álló flottát működtet. A zsáktelepüléseket és az aprófalvakat a Volán-járatok kötötték - és kötik - össze a nagyobb településekkel - idézte fel a szövetség.

    Közleményükben kitértek arra is, hogy a vasúttársaság stratégiai szerepével egyetértenek, a „hatékony, színvonalas MÁV-ra nagy szükség van”, ugyanakkor a vidéki lakosság életminőségéhez tartozó utazási feltételeket, lehetőségeket az autóbuszos közlekedési társaság tudja biztosítani - hangsúlyozták.

    Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közlekedési alrendszerek közül - a BKV-hoz és a MÁV-csoporthoz képest - a Volán-portfólió aránytalanul alulfinanszírozott.

    A közösségi közlekedést folyamatos átszervezések, a források rendszeres „visszavágása”, a járműpark fejlesztésének visszafogása mellett kell biztosítaniuk, ezért azt kérik az Országgyűlés elnökétől, hogy támogassa a Volán cégek működését, hogy minél hatékonyabban és színvonalasabban tudják ellátni a vidéki emberek számára a szolgáltatást.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A házelnök segítségét kéri a Volán társaságok talpon maradásához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector