Startlaphoz Csatlakozz!

Az új VDSZSZ-vezetés szalonképtelenné nyilvánította az érdekvédőt

Nem csitul a belviszály Gaskó körül

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 17. péntek, 09:20

Tovább folyik az adok-kapok a VDSZSZ Szolidaritás elnöki posztját elveszített Gaskó István és a szakszervezet új vezetése között. Az új elnök, Halasi Zoltán „szalonképtelennek” nevezte Gaskót, ami azért lehet érdekes, mert ha esetleg kizárnák a VDSZSZ-ből, a Liga-elnökségnek is búcsút mondhat Gaskó István, noha még két éve biztosan lenne a konföderáció élén – írja a Magyar Hírlap.
 
  Megírtuk, a július 9-i, megismételt tisztújításon Gaskó István helyett Halasi Zoltánt választotta elnökké a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás. Az új választásra azért került sor, mert májusban az akkor egyedüli jelöltként induló Gaskó – meglepetésére – csupán a szavazatok harminchét százalékát szerezte meg. A két hónapig az elnöki jogköröket gyakorló Bárány Balázs Péter érdekvédelmi alelnök a szakszervezet korábbi gazdálkodásának áttekintése után az ügyészséghez fordult, a más szervezetekkel – így például a Liga-konföderációval – való „szövevényes kapcsolatok” kivizsgálását kérve. A Fővárosi Főügyészség közigazgatási jogi osztálya a kérelmet részben elutasította, azzal az indoklással, hogy a szakszervezetek működésének vizsgálatára nem terjed ki az ügyészi ellenőrzés hatálya. Másrészt a Munka Világa Alapítvány, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Liga Akadémia Alapítványra vonatkozóan a kérelmet elbírálásra, a „büntetőjogi vonatkozásaiban történő állásfoglalásra” más, az ügyben hatáskörrel rendelkező főügyészségi osztályok részéré továbbították.

  Halasi végül a szavazatok 93,55 százalékát szerezte meg, Gaskó a voksolás közben távozott, mivel nem kapott szót. „Az engem és a szervezetet ért igaztalan vádakra szerettem volna tisztességgel válaszolni, de a szavazás előre le volt osztva” – közölte.

  Gaskó István mindettől függetlenül továbbra is a Liga Szakszervezetek elnöke, így „utóvédharcokra” nyilvánvalóan számítani lehet, ezt jelzi többek között a Liga blogján a közelmúltban megjelent írás is. Ebben szó esik arról, hogy a VDSZSZ Szolidaritás új vezetése a küldöttgyűlés után közvetlenül, testületi döntés nélkül kirúgott hat munkatársat, és ügyészségi beadványukban megtámadták a Ligát és a Munka Világa Alapítványt, „amely több százmillió forintos támogatást nyújtott annak érdekében, hogy a VDSZSZ társtulajdonosa lehessen az Ajtósi Dürer sori székháznak”. Ezenkívül „megtámadták a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, amely az üdültetés népszerűsíté­séért jelentős díjazást fizetett a szakszervezetnek, és az érdeklődő tagok mindegyike az alapítvány segítségével csaknem ingyenes üdülést vehet igénybe” – írták.

 Felróják továbbá Bárányéknak, hogy bejelentést tettek a Liga Akadémia Alapítvány ellen is, amely amellett, hogy „színvonalas képzéseket szervezett a VDSZSZ Szolidaritás tisztségviselőinek, munkalehetőséget adott a szakszervezet néhány munkavállalójának is”. Hozzáteszik, Bárányék feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a VDSZSZ Szolidaritás szerintük elkülönített számlán levő sztrájkalapja eltűnése tárgyában, miközben ők szavazták meg, hogy a szakszervezet kölcsönt nyújtson a Ligának. Sérelmezik azt is, hogy Gaskó programja nem jelenhetett meg a Vdszsz.hu honlapon a választás előtt, csupán Halasié.

  Gaskó István több fórumon is azt hangoztatja mostanában, hogy alaptalanok az őt ért vádak, ráadásul az összes gazdasági cselekményt jóváhagyta a küldöttgyűlés, az elnökség és a számvizsgáló bizottság. Bárány Balázs viszont lapunknak arról beszélt, munkakapcsolatuk és barátságuk ellenére nem látott bele a döntésekbe, ezért megdöbbentették azok az iratok, amelyeket a gazdálkodás vizsgálatakor talált.

  Halasi Zoltán pedig közölte, a továbbiakban nem kívánnak a Liga – úgymond – házipénztára, hitelintézete lenni, s a megújulás része „a despotizmus, gőg és arrogancia felszámolása”. A Kossuth rádió 180 perc című műsorában nemrég kijelentette, a volt elnök nemtelen vádjaival szalonképtelenné tette magát, nem volt párbajképes. Halasi beszélt arról is, az a szimbiózis, amely a Ligával fennállt, nem volt tartható, a VDSZSZ nem akarta tovább segíteni az anyagi problémákkal küzdő konföderációt, miközben Gaskó további tagszervezeti támogatásra vonatkozó indítványt terjesztett elő.

  Gaskó Istvánt a Liga elnökévé legutóbb 2013 decemberében választották meg, akkori felhatalmazása négy évre szól. A poszt betöltésének nem feltétele a tagszervezeti elnöki pozíció. Az alapszabály szerint továbbá az – a megbízási idő lejártán kívül – megszűnhet visszahívással – ezt a tagszervezetek egyharmadának kell kezdeményeznie –, lemondással, az elnök tagszervezetében való tagsági viszony megszűnésével vagy a tagszervezete Liga-tagságának megszűnésével. Tehát ezek alapján Gaskó elveszítheti Liga-elnöki posztját úgy is, ha kizárják a VDSZSZ Szolidaritásból, vagy ha a szakszervezet elhagyja a Ligát.
 
Forrás: Magyar Hírlap
 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem csitul a belviszály Gaskó körül.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector