Startlaphoz Csatlakozz!

Sokan inkább külföldön dolgoznak

Buszok és sofőrök kellenek a BKV-nak

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 17. péntek, 09:47

A metrókocsik jövőre kezdődő felújítása miatt 150 csuklós buszt kell beszerezni, és akár több száz új buszvezetőre is szüksége lehet a BKV-nak. A személyszállítás mellett a közúti áruszállításban is keresik a járművezetőket, a hiány enyhítésére szolgálhat a most induló kormányzati támogatási program – írja a Világgazdaság.

   Autóbusz-vezetőket keres hirdetéseiben a BKV, amelynek azért van szüksége az új járművezetőkre, mert a fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedést érintő fejlesztések miatt – a beruházások ideje alatt – pótlóbuszokkal szállítják az utasokat, ami az alapmenetrendhez képest többlet-járművezetőket igényel. Emellett az M3-as metró jövőre kezdődő infrastruktúra-felújításának idején a fővárosi autóbuszos „teljesítmények” jelentősen emelkedni fognak – közölte a Világgazdasággal a BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., amely azt is hozzátette, hogy a jelenlegi becsléseik alapján, rendszerszinten akár 300-400 fővel több autóbuszvezetőre lesz szükség. A BKK fő célja, hogy valamennyi pótlási feladat során megfelelő járművezetői létszámmal rendelkezzen a közlekedési társaság. Ezért tehát jelentős az igény az autóbuszvezetők iránt. A BKV autóbusz- és trolibuszágazata közel négyezer főt foglalkoztat, ebből több mint 2400 fő autóbusz-, körülbelül 300 pedig trolibusz-járművezető. Az autóbusz-járművezetők száma az elmúlt három évben az egyéb piaci szolgáltatók térnyerésével, azaz a BKV teljesítménycsökkenésével arányosan lecsökkent.
 
  A BKK az utóbbi időben a szolgáltatásvásárlásra helyezte a hangsúlyt, s ennek eredményeként például több száz új Mercedes autóbusz jelent meg a fővárosi utakon. Jelenleg a BKK által kiírt tenderek már a szerződéskötés után, a szerződések teljesítésének fázisában vannak – közölte a BKK. A Dél-Budapest kiszolgálásának javítását szolgáló fejlesztés keretében ötven szóló autóbusz már forgalomba állt, amit további 25 követ majd. Szintén ennek a pesti régiónak a közlekedését javítja a 120 csuklós jármű forgalomba állítása, amelyek közül 25 autóbusszal már elindult a szolgáltatás, 2015-ben és 2016-ban további 95 autóbusz áll még forgalomba. Egy másik fejlesztésnek köszönhetően jövőre 25 midiautóbusz áll majd forgalomba, amelyek mellé a BKK 16 Karsan Atak típusú midibuszt is beszerez.
Mindeközben lezárult az az eljárás, amelynek keretében a BKV legalább harminc használt, alacsonypadlós, dízelüzemű szóló autóbuszt szerez be.
 
 Szintén véget ért a húsz használt, alacsonypadlós szóló autóbusz beszerzésére vonatkozó eljárás, 75 szóló-csuklós dízel és szóló elektromos autóbusz rendelkezésre tartása pedig folyamatban van, ahogyan a húsz (opciókkal együtt pedig negyven) elektromos midiautóbusz beszerzése is. Egy korábbi pályázatnak köszönhetően pedig lehívhatják a Mercedes Conecto buszokat is. Az előbbieken felül körülbelül 150 csuklós autóbusz jövő évi beszerzésének előkészítésén is dolgoznak, amit az M3-as metró felújítása alatti pótlás indokol. A járműbeszerzések az elérhető források függvényében valósulhatnak meg – közölte a BKK.
 
  A személyszállítás mellett a közúti áruszállítási piac járművezetői hiánnyal küzd, részben azért, mert egy ilyen jogosítvány megszerzése több százezer forintot is igényel. A kormány most arról döntött, hogy ötmilliárd forintos uniós és hazai támogatással mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit. Az utóbbi években a tehergépkocsi-vezetői és kamionsofőri foglalkozásokban volt a legtöbb olyan állásajánlat (2014-ben mintegy 7300), amelyekre nem volt elegendő, illetve megfelelő jelentkező – indokolta a döntést Varga Mihály , a gazdasági tárca vezetője. A konstrukció lényege, hogy a képzést a kormány finanszírozza, az esetleges ösztöndíjat, illetve végzés után a munkahelyet a fuvarozók biztosítanák a hivatásos jogosítványt megszerzőknek. – Stabilizálhatja a közúti fuvarozói piacot, és a szektor növekedését is segítheti az új program – mondta a Világgazdaságnak Áchim Mihály Miklós, aki az 1990-ben alapított Áchim+Áchim Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, egyben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének társelnöke.
 
  – A szakma ugyanis jelentős szakember-utánpótlási problémával küzd, aminek egyik oka a külföld elszívó hatása, de a képzés magas költsége is gátolja a C+E+Gki kategóriás jogosítványok megszerzését. Vannak olyan járműszerelvények, amelyek azért nem indulnak el, mert nincs elegendő járművezető a piacon – mondta cégvezető, aki szerint ez egyaránt igaz a nemzetközi és a belföldi fuvarozásra.
 
  Ez utóbbin tehát egyértelműen segíthet az új támogatás. Arra a kérdésre pedig, hogy ezzel nem a külföldre távozókat és ott munkát vállalókat támogatja-e a kormány, Áchim azt válaszolta, hogy a jelenlegi jogszabályok alapján senkit sem lehet röghöz kötni, vagyis a munkaadó és a munkavállalói közötti viszonynak kell megalapoznia az itthon maradást. De azok a járművezetők, akik külföldön vállalnak munkát (a sofőrök például az orvosokkal ellentétben nem életvitelszerűen tartózkodnak külföldön, nem telepednek le ott), azok a jövedelmük jó részét itthon költik el, ami – a különböző adók és járulékok formájában – végső soron a magyar gazdaságot táplálja – mondta a cégvezető.
 
Nemzeti jogosítványt javasolnak
 
  A kormány keddi ülésén megtárgyalja Wáberer György miniszterelnöki megbízott beszámolóját a magyar fuvarozás helyzetéről – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 
   A Wáberer által készített anyagnak kiemelten kell foglalkoznia a magyar fuvarozók helyzetével, európai versenyképességével. Lapunk információi szerint a fuvarozók 12 pontos programmal állnak majd elő, amely egyebek között javaslatot tesz a nemzeti jogosítvány bevezetésére. A C, illetve E kategóriás jogosítvánnyal már 18 éves kortól lehetne tehergépjárműveket vezetni belföldön, és az engedély a járművezető 21 éves korában válna uniós jogosítvánnyá, amellyel így már Európában is lehetne fuvarozni.
 
Állásukat féltik a volánosok
 
  Kövér László házelnök segítségét kéri a Volán-társaságok megmaradásához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) – közölte a szervezet az MTI-vel. A KMSZ attól tart, hogy megszűnnek az autóbuszos közlekedési társaságok, miután információik szerint az egyik lehetséges változat, hogy a Volán-cégeket beolvasztják a MÁV-Startba. Az érdekvédők szerint a tervezett integráció a MÁV nehézkes, túlméretezett struktúrája miatt működésképtelenséghez vezethet. A Volán 18 ezer embert foglalkoztat, és 5500 gépjárműből álló flottát működtet. A zsáktelepüléseket és az aprófalvakat a Volán-járatok kötötték és kötik össze a nagyobb településekkel – emlékeztetett a szövetség.

Forrás: Világgazdaság

 


 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Buszok és sofőrök kellenek a BKV-nak.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector