Startlaphoz Csatlakozz!

Túlórázás csak mértékkel

Nem menjen a munka a karrier rovására

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 18. szombat, 11:15

Főleg a pályakezdők hiszik azt, hogy a túlórázás teljesen normális dolog, ha az ember el akar érni valamit a pályáján. Az eredmény azonban gyakran kiégés, szétcsúszás, ami hibákat szül, így az elismerés is elmarad. Szakértők szerint fontos megtanulni mielőbb nemet mondani, hogy a munka ne menjen a karrier rovására – olvasható a Népszabadságban.

  Jeremy Decuyper karrierje kezdetén egy londoni befektetési banknál gyakornokoskodott, ahol normálisnak számított, ha túlórázott. Három hónap után kimerült, de a szakmai tapasztalat fontos volt számára. „Sokkal tisztábban láttam, milyen szakmát szeretnék, és milyen munkákat akarok a jövőben vállalni" – mondja a jelenleg a Coca-Cola magas rangú pénzügyi elemzőjeként Brüsszelben dolgozó kétgyermekes apa.
 
  Családja érdekében a férfi kifejlesztett olyan munkahelyi stratégiákat, amelyek segítségével már negyed hétkor elhagyhatja az irodát. Például megtanult nemet mondani és kérdezni feletteseitől. Amikor egy prezentációt kellett készítenie és szűkös hatráidőt szabtak neki, megkérdezte, hogy valóban szükség van-e rá a találkozókon és tanácskozásokon. Decuyper szerint mindig fel kell tenni magunkban a kérdést: mi a legfontosabb éppen számunkra. „Ha az emberek bíznak benned, megértik, hogy fel tudod állítani a határokat úgy, hogy közben a kötelezettségeidet is teljesíted" – mondta a tanácsadó.
 
  Sokan azonban nem tehetik meg, hogy Decuyperhez hasonlóan megtervezzék a munkaidejüket, mert ezzel csak feladataik halmozódnának. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor a munkafolyamat szétcsúszik és ez károsan hat a teljesítményre. Ráadásul azt a legtöbben észre sem veszik időben, hogy szétcsúsztak. Legtöbbször elvállalnak egy-egy nagyobb feladatot, ezeken pedig munkaidőn kívül, akár hétvégén is dolgoznak. Az eredmény pedig az lesz, hogy ezek a plusz vállalások állandósulnak.
 
  Azoknak, akik mindig mindent meg akarnak csinálni, gondjaik vannak a határok felállításával. Néha ugyanis tudni kell nemet is mondani egy-egy nem kívánt felhívásra. Brad Worthley amerikai motivációs tanácsadó szerint a minden munkát elvállaló embereknek valószínűleg alacsony az önbecsülése. „Ha alacsony az önbecsülésed, túlhajszolod magad, és túlzásokba esel" – mondja a BBC-nek a tanácsadó.

Felejtsük el, hogy mások kedvében kell járni

  A feladatok felhalmozásával valójában „tetszelgővé" válunk, vagyis azt akarjuk, mindenki szeressen, tiszteljen, ezért el akarjuk venni mások elől a munkát – magyarázza Worthley. A szakember hozzáteszi: azáltal, hogy mások helyett végzünk el feladatokat, elvesszük a tanulás, az önmegismerés, a dicséret és az elismerés lehetőségét is tőlük. A tetszelgők azt hiszik, azzal segítenek kollégáiknak, ha minden feladatot átvállalnak.
 
  A tetszelgő mentalitás végül kiégéshez és összeomláshoz vezethet, mivel képtelenség, hogy mindenki elégedett legyen az emberrel. Szerencsére vannak olyanok, akik képesek kezelni a „mindenkinek meg akarok felelni" magatartásukat, és még időben behúzzák a kéziféket, hogy visszaszerezzék az elvesztett idejüket.

Merjünk segítséget kérni

  A hatáskörök szétcsúszásával kieshet kezünk közül a kontrol és teljesen túlterhelté válhatunk. Az ilyen folyamatok áldozatai egy idő után képtelenek megfelelően ellátni a feladataikat, miközben a munka egyre csak gyorsul, az arra fordítható idő egyre kevesebb lesz.
 
  Az a személy, aki szétcsúszik, akit ellepnek az irodai feladatok, teljesen elveszti azon képességét, hogy felmérje, mekkora az a munkamennyiség, amelyet még el tud végezni. A kontroll elvesztésével fokozottan fennáll a hibázás veszélye, így ezzel magunknak és másoknak is árthatunk.
 
  „A fiatalabb dolgozóknál nagyon gyakori probléma, hogy nem mernek segítséget kérni" – magyarázza Marie-Anne Reynell, a pamplonai Navarra Egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Tanszékének fejlesztési vezetője.
 
  „Alacsonyabb szinteken az emberek nagyon félnek, hogy pozíciójuk veszélybe kerül" – mondja Reynell, aki szerint a fiatalok ezért inkább nem szólnak semmit. Emiatt a dolgozók túlterheltek lesznek, s közben elvész a tisztázó kommunikáció lehetősége is. Ezért a kutató azt ajánlja a fiatal munkavállalóknak, ne féljenek segítséget kérni, ha szükségük van rá. Ez biztosan jobb döntés annál, mint hogy valamit kapacitásukon felül próbálnak megcsinálni, és az végül nem sül el jól.

Forrás: Népszabadság

 



Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nem menjen a munka a karrier rovására.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector