Startlaphoz Csatlakozz!

A sportos munkavállaló ritkábban beteg

Okos kütyükkel bírják mozgásra a lusta dolgozókat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 19. vasárnap, 10:27

Az ülőmunka egészségügyi kockázata a munkaadókat sem hagyhatja hidegen. A sportos munkavállaló ritkábban beteg és a munkában is energikusabb, a tespedő dolgozók motiválása viszont nem könnyű feladat. Most úgy tűnik, a technológia siet a cégek segítségére. Okos kütyü cafetériaként? Nyugaton ebben látják a jövőt – olvasható a Népszabadságban.

  „Nagy rajongója vagyok minden megoldásnak, amely okot ad arra, hogy felálljunk időnként és sétáljunk egy kicsit” – mondja Blake Menezes, az amerikai Autodesk szoftvergyártó cég közösségi média stratégája a BBC hírportáljának.  Menezes is részt vesz a vállalat új egészségügyi programjában, amely arra ösztönzi a munkavállalóit, hogy mozogjanak többet. A dolgozók csapatokba verődve próbálják lekörözni egymást a lépésszámláló versenyben. Azt mérik, hogy ki mozgott a legtöbbet 100 nap alatt.
 
  Menezes kolléganője, Clay Helm arról számol be, hogy amióta tart a céges kihívás, sokkal produktívabb és kevésbé stresszes. „A legjobb ötletek néha akkor jönnek, amikor távol vagyunk a technológiától” – állítja. Helm, aki a vállalat PR igazgatójaként azt is elárulja, miért hatékonyabb a csapatmunka, mint az egyéni teljesítmény mérése: „Átlagos ember vagyok, nem élsportoló... de a csapatomat nem hagyhatom cserben. A csapat számít a hozzájárulásodra az eredmények elérése érdekében."
 
  Az Autodesk csak egyike azoknak a nagyvállalatoknak, amelyek igyekeznek érdekelté tenni a munkavállalóikat a testmozgásban a hordható technológia segítségével. A csuklóra erősíthető lépésszámlálót a céges wellness program részeként kapják a dolgozók, mivel a nagyvállalatok már rájöttek: az aktívabb dolgozó egészségesebb, kiegyensúlyozottabb és jobban is teljesít. Az ilyen programokkal tehát – elvileg – mindenki nyer.
 
  De van olyan cég, amely még ennél is tovább megy.
 
  A BP olajipari óriás a Fitbit kütyüjét adja a dolgozóknak. Ez az eszköz nem közönséges lépésszámláló, hanem amolyan hordható életvezetési tanácsadó, mely nem csak a fizikai aktivitás szintjét, de a bevitt kalóriákat és a pihentető alvás hosszát is méri. Ebből az eszközből csak 2015-ben a BP 24 500 darabot osztott ki munkavállalóinak és azok házas- vagy élettársainak.
 
 A részvétel a programban önkéntes, de nagyon népszerű. Ennek oka, hogy az egészséges életmód eredményeit pontszámokra lehet váltani, amiért a dolgozók prémiumként jobb egészségbiztosítás csomagot kapnak a cégtől. A cél, egy-, két- vagy hárommillió lépés teljesítése évente, és a BP azt mondja, hogy a minimális egymilliót a munkavállalói 81 százaléka elérte. Mivel az elvárt lépésszám olyan magas, hogy egy átlagos, ülőmunkát végző dolgozó nem lenne képes teljesíteni rövid idő alatt, az emberek arra motiváltak, hogy egész évben legyenek aktívak olyan mértékben, ami lehetőségeikből kitelik.

A trend növekvő szakaszban van

  Míg 2013-ban kétezer, egy évvel később már csaknem 10 ezer vállalat ajánlott fel munkavállalóinak úgynevezett fitneszcél-követő kütyüket a Gartner technológiai kutató cég szerint. Az ezzel kapcsolatos jóslat úgy hangzik, hogy 2016-ra alig marad olyan nagyvállalat (legalább 500 alkalmazottat foglalkoztató) Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, amely ne kínálna fel az alkalmazottainak ilyen kütyüt. A vállalatok ugyanis rájöttek, hogy a munkatársak fittségét támogatni sokszorosan megtérülő befektetés.
 
  Az persze nem valószínű, hogy a drága Apple termékek fogják uralni ezt a piacot. Sokkal inkább az olyan olcsóbb termékeket előállító cégek rúghatnak labdába, mint a Jawbone, a Fitbit, a Garmin, a Microsoft, a Basis és a társaik.
 
  A vállalatok nem csak eszközt adnak, hanem programot is összeállítanak, kimondottan a hétköznapi dolgozó ember számára, tehát nem élsportolókat és fitnesz-fanatikusokat céloznak meg.
 
  „Sok vállalat úgy tekint ezekre, mint ami versenyelőnyt hoz" – mondja Ryan Martin az informatikai és technológiai kutatásokkal foglalkozó 451 Research hordható technológia elemzője. „Átfogóbban tudják gyűjteni a munkavállalók wellness adatait. Ezen kívül nem csak jobb munkahelyeket tudnak teremteni, de a nem tervezett hiányzások számát is csökkentik".

Nehéz motiválni

 A trend eddig az Egyesült Államokban tudott igazán elterjedni – főként azért, mert az egészségügyi rendszer a biztosításokon alapszik –, míg Nagy-Britanniában, ahol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) biztosít minden munkavállalót, lassabb a növekedés.
 
  Az egyik legnagyobb hazai magánklinika ügyfélmenedzsere kérdésünkre elmondta, hogy Magyarországon nem szokás teljesítményhez kötni a munkavállalók egészségügyi biztosítását. A cégek, amelyek cafetéria jelleggel adják, jellemzően mindenkire kötnek valamilyen csomagot, különbségek csupán a státuszban mutatkoznak meg. Tehát egy középvezető többféle ellátást vehet igénybe céges pénzen, mint a vállalati hierarchia alacsonyabb fokán álló dolgozó.
 
 Azokban az országokban, hol állami egészségügyi ellátás van, a prémiumként választható wellness és fitnesz programokat jellemzően azok veszik igénybe, akik eleve elkötelezettek az aktív életmód mellett.
 
 A kihívás az, hogy ne csak oda hasson a motiváció, ahol eleve van belőle, hanem azokat is rávegyék a mozgásra, akik ülőmunkájuk mellett nem sportolnak önszántukból semmit.
 
  A cégek szerint mégis érdemes lehetőségként bedobni a sportot, mert a kollégák egymást is motiválják.
 
   Ha a sokat ülők látják, hogy egyesek munka után kocogni, úszni, edző terembe mennek, hétvégén kirándulnak és versenyekre készülnek fel, ők is jobban kedvet kapnak hozzá. De ehhez az kell, hogy a sport, az aktív időtöltés szem előtt legyen, illetve a lehetősége fel legyen ajánlva.
 
  A kütyük egyszerűbbé tehetik a részvételt, hiszen viselni őket nem fáradtságos és miután az emberek szembesülnek azzal, milyen keveset mozognak, ha nem is kezdenek el maratonra készülni, talán többször választják a lépcsőt a lift helyett, vagy sétálnak néhány utcányit hazafelé menet.
 
  A Fitbit, amelyet a közelmúltban jegyeztek a New York-i tőzsdén, különböző tanulmányokra hivatkozva azt mondja, a wellness programokra általában a munkavállalók 20 százaléka jelentkezik belső motivációból, a termékük segítségével viszont ez a szám rövid idő alatt 40, majd akár 80 százalékra emelkedhet. A cég azt szokta javasolni, hogy a vezérigazgatók mindenképpen vállalják a kihívást a példamutatás miatt, és feltétlenül jutalmazzák a jó teljesítményt.
 
  A Fitbit riválisa, a Jawbone sokkal holisztikusabban közelíti meg fitneszt – mondja a piaci szereplőket jól ismerő Ryan Martin. Az ő programjuk például arra is figyelmezteti a dolgozót, hogy álljon fel nyújtózkodjon egyet, ha az aktivitásmérő azt érzékeli, hogy az illető túl hosszú ideje nem mozdult.

Adatvédelmi aggályok

  A hordozható technológiákkal kapcsolatos legnagyobb félelem a szenzitív adatok kiszolgáltatása. Elvégre: mi köze egy cégnek a munkavállalói életmódjához, egészségi állapotához?
 
  A BP és az Autodesk azt állítja, hogy nem értékelik ki részletesen az egyes munkavállalókat, csak az összesített eredményekkel dolgoznak – tehát például azzal, hogy egy hónap alatt hány ezer lépést tette meg valaki, az alkalmazottak – így az Autodesknél dolgozó Clay és Blake – pedig azt mondják, egyikük sem bánja, hogy a vállalat hozzáfér ezekhez az adatokhoz, hiszen eleve önként szálltak be a programba.
 
  A gartneres Annette Zimmermann szerint ez a ternd hamarosan el fog terjedni Nagy-Britanniában és Nyugat Európában, de különböző üzleti modellek fognak kialakulni az egyes államokban. „A kutatások azt mutatják, hogy még ha kezdetben az emberek óvatosak is a személyes adataik megosztásával, később hajlandóak lesznek rá, feltéve, hogy kapnak valamit cserébe.”
 
  Az adatvédelmi aktivisták szerint viszont ezen eszközök vállalati alkalmazását önkéntesnek kell tekinteni, máskülönben a módszer etikátlan és törvénytelen is.

Forrás: Népszabadság
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Okos kütyükkel bírják mozgásra a lusta dolgozókat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector