Startlaphoz Csatlakozz!

A volt munkatársak évtizedes tapasztalatát kamatoztatják

Van olyan cég, amely egyre több nyugdíjast foglalkoztat

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. július 22. szerda, 08:31

 Egyre több nyugállományba vonult korábbi munkatársát foglalkoztatja tanácsadóként a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető német Daimler.

A Bild című lap keddi beszámolja szerint a nyugdíjasok száma már elérte a 600-at a stuttgarti központú óriáscégnél. A vállalat 2013-ban indította a Daimler Senior Expert nevű programot, amellyel a volt munkatársak évtizedes tapasztalatát, szakértelmét igyekeznek kamatoztatni. Azóta mind többen térnek vissza a céghez, tavaly már 390 nyugdíjas szakértő vett részt a programban, és azóta is folyamatosan emelkedik a számuk.
 
  Egy másik stuttgarti központú globális vállalat, a Bosch is indított hasonló programot, és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egy korábbi beszámolója szerint a Magyarországon több gyárat üzemeltető cég volt az úttörő. A Bosch Management Support (BMS) nevű leányvállalatot 16 éve alapították, és ugyan a társaságnál gyorsan elkezdték „Bosch múmiaszolgálat” néven emlegetni, a modell mégis bevált.
 
  A BMS-hez 1600 egykori munkatárs csatlakozott, akik csak 2013-ban összesen 50 ezer munkanapot teljesítettek és több mint ezer megbízást végeztek el. A programot pedig a Bosch németországi telephelyei mellett egyebek között Nagy-Britanniában, Brazíliában és Japánban is meghonosították - írta a FAZ.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Van olyan cég, amely egyre több nyugdíjast foglalkoztat.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector