Startlaphoz Csatlakozz!

Akcióellenőrzés

Még mindig nagy gond a feketemunka

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 05. szerda, 11:06

 A feketemunka a legtipikusabb munkaügyi jogsértés - derült ki a munkaügyi hatóság 2015. június 22. és július 10. között lefolytatott akcióellenőrzéséből, melyről a munkajog.hu is beszámolt.

  A munkaviszony létesítésének, illetve az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony bejelentésének elmulasztása miatt kellett a leggyakrabban intézkednie a munkaügyi hatóságnak - olvasható az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának összefoglaló jelentésében.
 
  Kiemelkedő volt a nyilvántartási kötelezettség megszegése (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) is. A bejelentés hiánya mellett a nyilvántartási kötelezettség megszegése is leginkább az építőiparban dolgozókat érinti (az összes ilyen jogsértés harmada ebben az ágazatban volt). A munkaidő nyilvántartására vonatkozó szabályok megkerülése a kereskedelem és a vendéglátás, valamint a feldolgozóipar területén is jellemző, e szabálytalanságok 11-12%-a esett ezekre szektorokra. Az előbbieken túl a munkaidőre vonatkozó szabályok (munkaidő-beosztással kapcsolatos rendelkezések megszegése napi, illetve heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékének túllépése) figyelmen kívül hagyása ugyancsak a kereskedelem és a vendéglátás jellemzőbb szabálytalansága, az összes ilyen jogsértés 28-35%-a esett ezekre az ágazatokra. A munkabérrel kapcsolatos jogsértések szintén a gyakrabban előforduló szabálytalanságok közé tartoztak. A pótlékok kifizetésének elmulasztása elsődlegesen a vendéglátásban dolgozókat érte hátrányosan - olvasható a jelentésben.
 
  A dokumentumban olvashatunk arról is, hogy a tanúként meghallgatott munkavállalók nagy része – a nyilatkozatok szerint - a munkaügyi ellenőrzés napján kezdett dolgozni („ma van az első munkanapom”, „csak ma kezdtem”, „ma jöttem először dolgozni”, stb.). Ennek ellenére a felügyelők kérdésére, hogy meddig tart a munkaidő, többen is azt nyilatkozták, hogy „változó (néha 8, néha 9 órát szoktam dolgozni)”.
 
  Esetenként a jelentés szerint előfordult, hogy a munkavállalók részmunkaidőben történő bejelentése valójában teljes vagy magasabb heti munkaidőben történő munkavégzést leplezett. E jogsértés viszont feltehetően nagyobb számban fordul elő, de az esetek döntő többségében a bizonyítás csaknem lehetetlen, mivel a munkájukat féltő munkavállalók nem mernek a munkáltatójuk ellen nyilatkozni.
 
  Az akcióellenőrzés adatai szerint nem jellemző a harmadik országbeli állampolgárok engedély nélküli foglalkoztatása, összesen két esetben tártak fel a felügyelők ilyen jogsértést, a feldolgozóipar, illetve a kereskedelem területén.
 
  A kis-és középvállalkozások támogatása miatt megvalósuló enyhébb szankciók egyértelműen a jogszabályok tudatos megsértése felé húzza a munkáltatókat - írja a jelentés. A többség már tudatában van annak, hogy a legsúlyosabb esetben sem kell a bírságszankcióval számolnia és más hátrányos következménye sincs az első jogsértésnek, viszont a bejelentés nélküli foglalkoztatással jelentős költségcsökkentést érhetnek el a befizetendő adók és járulékok „megtakarításával” - olvasható a dokumentumban.

Forrás: munkajog.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Még mindig nagy gond a feketemunka.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector