Startlaphoz Csatlakozz!

A legjobb helyzetben a fővárosban és Pest megyében, valamint a Nyugat-Dunántúlon élnek

Nógrád megyében a fogyatékossággal élők 10,2 százaléka dolgozik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 08. szombat, 16:22

 Nógrád megyében vannak a leghátrányosabb helyzetben a fogyatékossággal élők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése szerint: amellett, hogy ebben a megyében a legnagyobb a fogyatékosság által akadályozottak aránya, az iskolai végzettség tekintetében is az utolsó helyen áll, és a foglalkoztatottak aránya is itt a legalacsonyabb. A legjobb helyzetben a fővárosban és Pest megyében, valamint a Nyugat-Dunántúlon élnek.

    A KSH a 2011-es népszámlálás adatai alapján készítette el legújabb, a fogyatékossággal élők és a tartósan betegek helyzetéről és szociális ellátásáról szóló összefoglalóját, amely elérhető a hivatal internetes oldalán, a www.ksh.hu-n.

    Eszerint a 2011-es népszámláláson valamivel több mint 490 ezren - ez a teljes népesség 4,9 százaléka - azonosította magát fogyatékossággal élőként. (Tartósan betegnek ennél jóval többen tartják magukat: összesen 1,6 millióan válaszoltak igennel erre a kérdésre.)

    A leggyakoribb fogyatékosság a mozgássérültség, ezzel jellemezhető a fogyatékossággal élők csaknem fele, a második népesebb csoportot az időskorban gyakoribb fogyatékosságok - a gyengénlátás, az aliglátás és a nagyothallás - alkotja. A harmadik legnépesebb csoportot a mentálisan sérült- és a súlyos belszervi fogyatékosok alkotják.

    A népszámlálási kérdőív azon kérdésére, hogy miben akadályozza a kérdezettet fogyatékossága, a fogyatékossággal élők 72,6 százaléka nevezett meg legalább egy akadályozó tényezőt, de 8,4 százalékuk azt közölte, hogy a megnevezett akadályozó tényezők egyike sem nehezíti életét, és 19 százalékuk nem kívánt erre a kérdésre válaszolni.

    Az akadályozó tényezőt megnevezők leginkább a mindennapi életben és a közlekedésben érzik hátráltatva magukat, a válaszadók több mint fele jelölte meg ezeket a kategóriákat, ugyanakkor mindössze a válaszadók 6 százaléka érezte úgy, hogy fogyatékossága a családi életben akadályozza.

    A férfiak és nők aránya megegyezik a fogyatékossággal élők és a teljes népesség körében: mindkét csoportban ugyanolyan arányú nőtöbblet mutatkozik (férfiak 47, nők 53 százalék). A fogyatékossággal élők több mint fele 60 éves vagy idősebb.

    A fogyatékossággal élők nagyjából fele még mindig csupán alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, ötödük érettségizett, és közülük kevesebben jutnak el a felsőoktatásba. A fogyatékossággal élők csupán 14 százaléka volt foglalkoztatott 2011-ben, míg a teljes népességben a foglalkoztatottak aránya 46 százalékot tett ki. A lakóhely is befolyásolja a foglalkoztatási esélyeket: a fővárostól a községek felé haladva a települési lejtőn csökken a munkaerőpiacra bekapcsolódás valószínűség és nő az inaktív keresők aránya.

    A fogyatékossággal élők 92 százaléka magánháztartásban él, de közel 39 ezer ember bentlakásos intézmény - például ápoló-gondozó otthon, idősek otthona - lakója, miközben a teljes népességben az intézetben élők aránya 2 százalék. A fogyatékossággal élők háztartásaira is igaz, hogy többségük családon alapul. A magyar családok 2,3 százalékában van fogyatékossággal élő gyermek, a 66 ezer fogyatékossággal élő gyermek közül több mint 10 ezer olyan, akinek egyik vagy mindkét szülője is fogyatékossággal él.

    A 452 ezer, háztartásban élő fogyatékos túlnyomó többsége lakásban lakik, 638-an azonban a lakás alapvető kritériumainak nem megfelelő egyéb lakóegységben élnek. A fogyatékos emberek közül többen élnek egy és kétszobás lakásban, és kevesebben négy vagy annál több szobás lakásban.

    A 19 megyéből 11-ben az országos átlag (4,9 százalék) feletti a fogyatékossággal élők aránya, a legnagyobb arányban Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében élnek, mindhárom megyében meghaladja a 6 százalékot a népességen belüli arányuk, ami az országos átlaghoz képest közel 2 százalékos többletet jelent. A fogyatékossággal élők aránya az ország nyugati részén, azon belül Győr-Moson-Sopron és Vas megyében, illetve Budapesten a legalacsonyabb, de az Észak- és a Nyugat-Dunántúli régió valamennyi megyéjében az országos átlag alatt marad.

    A KSH elemzése szerint a legnagyobb arányban a Nógrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei fogyatékossággal élők érzik akadályozva magukat, ugyanakkor az észak- és nyugat-dunántúli megyék mindegyikében országos átlag alatti ez az arány.

    A fogyatékossággal élők 8 százaléka intézeti lakó, kiugró az intézetben élők aránya Vas megyében, ahol a fogyatékossággal élők 17,6 százaléka tartozik ebbe a csoportba, miközben Budapesten csupán 5,5 százalék az intézetben élő fogyatékosok aránya. A fővárosi fogyatékossággal élők iskolai végzettsége jóval az országos átlag feletti: Budapesten a legalacsonyabb a legfeljebb általános iskolát végzettek aránya (39,7 százalék), egyúttal itt rendelkeznek a legnagyobb arányban egyetemi vagy főiskolai diplomával a fogyatékossággal élők (19,1 százalék). A fővárosi fogyatékossággal élők vannak a legkedvezőbb helyzetben a foglalkoztatottság szempontjából is: 18,4 százalékuk foglalkoztatott, míg a legrosszabb mutatóval rendelkező Nógrád megyében ez az arány csupán 10,2 százalék.

    Nógrád megyében vannak a leghátrányosabb helyzetben a fogyatékossággal élők. Amellett, hogy ebben a megyében a legnagyobb a fogyatékosság által akadályozottak aránya, az iskolai végzettség tekintetében is az utolsó helyen áll, és a foglalkoztatottak aránya is itt a legalacsonyabb - foglalta össze a KSH.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Nógrád megyében a fogyatékossággal élők 10,2 százaléka dolgozik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector