Startlaphoz Csatlakozz!

50 százalékos béremelést követelnek

Veszélyben érzik a Volán-járatokat a buszvezetők

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 11. kedd, 09:42

A szakszervezetek szerint olyan alacsonyak a bérek, hogy már alig van buszvezető az állami cégcsoportnál. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet úgy foglalt állást, hogy az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szeptemberben kezdjen tárgyalásokat a Volán-társaságoknál dolgozók béréről. A SZAKSZ úgy gondolja, hogy a béreket három év alatt minimum 50 %-kal kellene emelni úgy, hogy 2016-ban 25 %-kal, 2017-ben 15 %-kal és az utolsó évben, 2018-ban további 10 %-kal.

 Az érdekvédők szerint az elmúlt években több száz munkavállaló (autóbuszvezető, karbantartó szakmunkás, forgalmi szakember) hagyta el a Volán-társaságokat és ezáltal már a menetrendszerű közlekedés ellátása került veszélybe. A közlemény szerint a sofőrök 100 ezer forint alatti összegeket visznek haza.
 
  Ha nem sikerül rövid időn belül eredményt elérni, akkor a szakszervezetek szerint „el kell kezdeni a nyomásgyakorlást a munkáltatóra, a tulajdonosra és nem utolsósorban a szakminisztériumra, amely a közösségi közlekedés zavartalan ellátásáért felelős.
 
  A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet a kollektív szerződés módosítását is kezdeményezi.

Forrás: vs.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Veszélyben érzik a Volán-járatokat a buszvezetők .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector