Startlaphoz Csatlakozz!

Alulfinanszírozott a szervezet

Mendrey: Már az elején megmondtuk, hogy nem jó ötlet a Klik

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. augusztus 12. szerda, 12:59

Tárgyal a Klebersberg Intézményfenntartó Központ a gázszolgáltatókkal, hogy 4,6 milliárdos tartozás ellenére továbbra is lehessen fűteni és főzni az iskolákban. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, hogy ez főleg a Klik-et létrehozó döntéshozók felelőssége, hiszen a szervezet alulfinanszírozott, miközben az önkormányzatoktól nagyobb mértékben vonnak el forrásokat.

  A szakszervezeti vezető szerint bár iskolákat nem fognak lekapcsolni a szolgáltatók a rendszerről, de a folyamatos válsághelyzetet a finanszírozás átalakításával, és vegyessé tételével lehetne megoldani.

  Az Magyar Államkincstár adatai szerint a Klik adóssága májusban 11,9 milliárd, júniusban 9,6 milliárd forint volt. A kincstár a portál kérdésére közölte, hogy ebből 4,6 milliárd a közüzemi tartozások összege, 2,3 milliárd hatvan napon túli tartozás.

  A Klik a többi adósságról szólva ezt írta: „Az áruszállítás keretébe tartozó kötelezettség kifizetése folyamatos. (Az áruszállítás kategóriába a közüzemi szolgáltatásokon kívül minden olyan termékértékesítés, szolgáltatás, számlaköteles tevékenység beletartozik, amelynek teljesítője nem állami szerv.)”
 
Forrás: Klubrádió
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mendrey: Már az elején megmondtuk, hogy nem jó ötlet a Klik.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector