Startlaphoz Csatlakozz!

„SM-barát munkahely” program

Magyar SM Társaság: a betegek többsége nem mer beszélni betegségéről a munkahelyén

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 03. szombat, 09:22

A betegek többsége nem mer beszélni betegségéről a munkahelyén, attól félnek, hogy ha fény derülne az állapotukra, elveszítenék munkájukat. Ez derült ki a Magyar SM Társaság által a betegek körében végzett, nem reprezentatív on-line kutatás eredményeiből – írja a Piac@Profit.

   A Szklerózis Multiplex az egyik leggyakoribb neurológiai rendellenesség, amely mintegy 8 ezer embert érint Magyarországon. A betegség ugyan gyógyíthatatlan, a modern terápiáknak köszönhetően azonban az SM-mel élők nagy része képes fenntartani korábbi aktív életét és munkájával a társadalom tevékeny tagja tud maradni – ha erre a munkaadójától és környezetétől kap esélyt.
 
   A Magyar SM Társaság által végzett kutatásból kiderült, hogy a válaszadók több mint 60 százaléka tart attól, hogy ha kiderül betegsége, akkor elküldik állásából. Pedig sok megoldás létezik arra, hogy valaki a betegség diagnosztizálása után is folytathassa munkáját. Ezeket a lehetőségeket foglalja össze a tavaly elindított „SM barát munkahely” program is. A program kidolgozásában részt vettek az SM betegszervezetek is, amelyek célul tűzték ki, hogy segítik az SM-mel élőket, hogy a lehető legtovább megtartsák munkahelyüket és a betegség ellenére aktív életet éljenek.
 
  Pedig megváltozott munkaképességű személyek gyakorlatilag bármilyen munkakörben alkalmazhatók (hogy hogyan, abban itt segít a Piac&Profit szakértője) a rokkantság és a sérülés függvényében. A munkakör megállapításánál nem azt kell figyelembe venni, hogy valaki megváltozott vagy normál munkaképességű személy, hanem a sérülésből vagy sérült fizikai vagy mentális funkcióvesztésből következően kiesett képességeket, és azok kapcsolatát a betöltendő munkakör  elvégzéséhez szükséges képességekkel.
 
   „Az otthonról történő munkavégzés, a rugalmas munkaidő engedélyezése, a képernyőnagyító biztosítása, illetve a megfelelő hőmérséklet-szabályozás mind olyan egyszerűen megvalósítható lépés, ami lehetővé teszi és megkönnyíti az SM-el élők munkavégzését” – hangsúlyozza Vincz-Marton Nikoletta, a Magyar SM Társaság elnöke.
 
Forrás: Piac@Profit
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Magyar SM Társaság: a betegek többsége nem mer beszélni betegségéről a munkahelyén.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector