Startlaphoz Csatlakozz!

Május 1.

Fizetésemelést és jobb munkakörülményekért demonstráltak Ázsiában

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 02. péntek, 12:30

Fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelő demonstrációk jellemezték május elsejét Ázsiában. Bangladesben több százan tüntettek, a tavaly április textilüzemi tragédia árnyékában. Több mint 1100-an haltak meg, amikor összedőlt egy engedélyek nélkül működő, nyolcemeletes gyárépület – írja az euronews.
 
   - Azt követeljük, hogy a gyár tulajdonosa biztosan megbűnhődjön. Kártérítést követelünk az eltűnt dolgozóknak is, akiknek nem került elő a holtteste a romok közül. A sérülteket pedig a kieső bérük miatt kell kárpótolni – foglalta össze igényeiket a ruhaipari dolgozók bangladesi szakszervezetének vezetője, Shamima Nasrin.
 
   Malajziában is az alacsony bérek és az általános forgalmi adó jövő évtől tervezett bevezetése ellen tüntettek. A fővárosban, Kuala Lumpurban ezrek gyűltek össze.
 
   Hongkongban a munkaidő egyenletesebb elosztását követelték a felvonulók. Azt szeretnék elérni, hogy megvalósuljon a 8 óra munka, nyolc óra szabadidő és nyolc óra pihenés elve. Volt felirat, amellyel a rabszolgaság ellen tiltakoztak.
 
Forrás: euronews
 

 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Fizetésemelést és jobb munkakörülményekért demonstráltak Ázsiában.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector