Startlaphoz Csatlakozz!

Már most érdemes nyári munkát keresni

A tanulmányaik finanszírozására gyűjtenek a fiatalok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 05. hétfő, 14:23

 Ismét közeleg a nyári szünet, ami sok diák számára a pihenés mellett a pénzkereseti lehetőség időszakát is jelenti, elmennek dolgozni – írja a profession.hu.

   Aki a szünidőre szeretne magának diákmunkát, érdemes időben elkezdenie a kínálat feltérképezését, mert a népszerűbbek hamar „elkenek”.
 
   Az évközben végezhető felkapott munkalehetőségek, mint például adminisztratív, szakmai ajánlatok nyárra kibővülnek a szezonális, idényjellegű tevékenységekkel, több cégnél a szabadságolások idejére alkalmaznak diákokat - derül ki a DiákÉsz közleményéből.
 
   Így az is könnyebben megbízatáshoz juthat, akinek szorgalmi időszakban a tanulmányai mellett erre nincs módja. Jellemzően nyaralásra, fesztiválra vagy a tanulmányaik finanszírozására gyűjtenek a fiatalok.
 
Mire érdemes odafigyelni a dolgozni vágyó diákoknak?
 
   A DiákÉsz közleménye szerint az iskolaszövetkezeten keresztül vállalt munka biztonságot nyújt, ami azt jelenti, hogy mindenképpen megkapják a ledolgozott órák után járó fizetésüket. A munkavállalás alapfeltétele, hogy a diák nappali tagozatos jogviszonnyal rendelkezzen. A 18 évnél fiatalabbak csak szülői engedéllyel vállalhatnak munkát, míg 15-16 éves kor között csak szünidőben lehet dolgozni.

   Nagyon fontos, hogy aláírt munkaszerződés nélkül ne kezdjünk hozzá a munkavégzéshez! A szerződésben szerepelnie kell a munkakörnek, a munkavégzés helyszínének és a munkabérnek is.
 
   A cégek pontos, megfelelő minőségű munkát várnak el a diákoktól is, így fontos hogy a tanulónak is megfelelő legyen a hozzáállása.
 
  Hazánkban évente mintegy 130 ezer nappali tagozatos tanulónak, hallgatónak biztosítanak a tanulmányi időbeosztásukhoz alkalmazkodó gyakorlati munkatapasztalat-szerzési, kapcsolatteremtési, legális pénzkereseti lehetőséget az iskolaszövetkezetek.
 
Mikor keressünk munkát?
 
   Szorgalmi időszakban az órarendhez tudják igazítani a munkavállalást a diákok, de nyáron akár 1-2 hónapig folyamatosan dolgozhatnak. Jellemző, hogy a fiatal dolgozók a nyári szünet első 1-2 hónapjában szeretnének minél többet „vetni”, hogy az utolsóban kiélvezhessék, learathassák a munka gyümölcsét.
 
   Aki évközben is tud munkát vállalni, annak nyárra is lesz várhatóan helye. De azok se keseredjenek el, akik még most is keresgélnek - hívta fel a figyelmet a szövetkezet. Érdemes mielőbb jelentkezni, mert május végétől kezdve általában túljelentkezés van. Egyes szövetkezeteknél már most lehet előregisztrálni nyári munkára, így azokat az érdeklődőket keresik meg először az ajánlatokkal, akik ezt megtették.
 
Mennyi is az annyi?
 
   Budapesten általában magasabbak a bérek, mint vidéken. A minimálbért mindenképpen megkapják a diákok, bármilyen munkát végeznek, ez jelenleg bruttó 584 forint óránként. Ebből az összegből a 16 százalékos személyi jövedelemadó levonással kell számolni. A könnyű fizikai munkáért általában bruttó 584-650 forint órabér jár, egy szakmai programozási, fejlesztői munkáért akár bruttó 1400-1500 forintot is kaphatnak óránként.
Mik a legnépszerűbb munkák?
 
   Kelendőek az egyszerű irodai, mozis munkák, illetve nyáron fesztiválokon, strandokon is előszeretettel dolgoznak a diákok, hiszen munkaidő lejártával akár szórakozásra is van lehetőség.
 
   A lányok a hostess feladatokat kedvelik, de itt különösen oda kell figyelni a megjelenésre, pontosságra, jó kommunikációra.
 
... és mit nem szeretnek a diákok?
 
  A legkevésbé a gyorséttermi teendők népszerűek, illetve a szórólapozás, pedig az előbbi a folyamatos munkavégzésre lehet jó opció, a szórólapozás pedig azoknak, akik csak alkalomszerűen tudnak bevállalni egy-egy napot.
 
  Ugyancsak kevésbé keresettek a telefonos területek, pedig akad köztük kifejezetten jó munkalehetőség is, így azok számára jó opció lehet, akik szeretnek telefonálni és jól kommunikálnak.
 
Forrás: profession.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A tanulmányaik finanszírozására gyűjtenek a fiatalok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector