Átlagban 13 százalékkal kevesebb ellátást kaptak mint a férfiak
Nyugdíjas nők: többen kapnak jóval kevesebbet
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 06. kedd, 11:13
Közzétéve: 2014. máj. 06. kedd, 11:13
A magyar nyugdíjasok között másfélszer annyi a nő, mint a férfi. Az idős hölgyek átlagban 13 százalékkal kevesebb ellátást kaptak, mint az urak. Magyarországon 2,128 millió öregségi nyugdíjas volt 2013 januárjában, közülük 61 százalék nő – derül ki a KSH pár napja publikált jelentéséből. Az egy évvel korábbi állapothoz képest 2,1 százalékkal nőtt a nyugdíjasok száma – írja az fn.hir24.hu
A nők 40 program alapján több mint 90 ezren voltak ellátottak, ami 43 százalékos emelkedést jelentett éves szinten.
Ennyi volt a nyugdíj
A kimutatásból az is kiderül, hogy az átlagnyugdíj 112 781 volt ekkor, és az átlagos havi összeg minden megyében meghaladta a 100 ezer forintot. A folyósított öregségi nyugdíj átlagos összege egyébként 7,8 százalékkal nőtt egy év alatt.
Az átlagos öregségi nyugdíj egyébként a nettó kereset 77 százalékát érte el. Budapesten volt az az arány a legalacsonyabb, mindössze 77 százalékot tett ki. Nógrád megyében pedig a legmagasabb – ott az átlagnyugdíj a nettó kereset átlagának 94 százalékát tette ki.
A nők átlag 13 százalékkal kevesebbet kaptak
A nők azonban átlagosan 15 százalékkal kevesebb ellátásra számíthattak, mint férfi társaik. Ami nem csoda, mivel tudjuk, hogy a hölgyek sajnos aktív korukban is kevesebbet vihetnek haza ugyanazért a munkáért, mint az urak. A nyugdíj pedig ugye összefügg a korábbi keresettel.
Így a férfiak az átlagnál több mint tízezer forinttal több (122 828 forintnyi) ellátást kapnak egy főre vetítve havonta átlagosan. A nyugdíjas nőknek azonban be kell érniük átlag 106 451 forinttal.
Forrás: fn.hir24.hu