Startlaphoz Csatlakozz!

Új kormány, régi elvárások

Székely Tamás: visszakövetelik jogaikat a szakszervezetek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 09. péntek, 14:30

Levélben követelik régi jogaikat az új kormánytól a szakszervezetek, de érdemi párbeszéddel a munka törvénykönyve mielőbbi felülvizsgálatát, a megszüntetésre ítélt korkedvezményes nyugdíj megmentését, valamint a korengedményes lehetőség újraélesztését is elvárják a döntéshoóktól. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége szakmai segítséget is nyújtana követléseik teljesítéséhez, erről beiktatása után írásban is tájékoztatja majd a miniszterelnököt a szervezet.

   Érdemi együttműködést követelnek a szakszervezetek az új kormánytól, s a szakmai párbeszédet a munka törvénykönyve (Mt.) azonnali közös felülvizsgálatával kezdenék. Erre hamarosan levélben is felhívják a miniszterelnök figyelmét, beiktatása után elküldik neki az együttműködésre vonatkozó ajánlatukat, feltételeiket és követeléseiket - közölte Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), valamint a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke.  Elsők között követelik az Mt. korrekcióját, amelyet egyre több szakszervezet, egyre élesebben kritizál, mert annak európai normákkal ellentétes, kizárólag a munkaadóknak kedvező tartalma miatt emberek százezrei dolgoznak totálisan kiszolgáltatva.  A kormány ráadásul az elmúlt években még a szakszervezeti védelemtől is megfosztotta volna a dolgozókat, hiszen azzal, hogy drasztikusan megnyirbálta az érdekvédelem jogait, egyértelműen a mozgalom megbénítása volt a cél - állítja az elnök.
 
  Az ASZSZ különösen fontosnak tartja a korkedvezményes nyugdíjrendszer megmentését - amelyet éppen ez év végén tervez megszüntetni a kormány -, és a már nem létező korengedmény visszaállítását. Székely a vegyipar, a gázipar és a közlekedés terén történtekkel indokolja a kedvezmények szükséges életben tartását: csak ebben az ágazatban 2013-ban 5 ezer ember került utcára, s a tendencia máris folytatódik. Ugyanis az Egyesült Vegyiműveknél, a DouweEgbertsnél, a Michelinnél és több más cégnél is bejelentett gyárbezárás miatt megint több ezren maradnak munka nélkül, holott egy jól kidolgozott korengedményes nyugdíjrendszerrel sokukat meg lehetne menteni a munkanélküliségtől. Az elnök hangsúlyozza, a szakszervezeteknél tudják, hogy a döntéshozók valamiért irtóznak a kedvezményes nyugdíj – mi több, magától a nyugdíjnak is a – fogalmától, ezért a mozgalom szakértői „foglalkoztatáspolitikai eszközre” keresztelték azt a megoldást, amellyel életben lehet tartani a kedvezményt. Ezt is a törvényhozók rendelkezésére bocsátanák, mint ahogy néhányszor már meg is tették. A konföderáció különösen érintett e kérdésben, hiszen a vegyiparban, a gumigyártás és a közlekedés területén folyamatos műszakban dolgozók nagy része meg sem éri az öregségi nyugdíjkort. A szakszervezet ezt az  állítáát az ágazaton belül készített hivatalos egészségügyi felméréssel, s annak lesújtó eredményével is alá tudja támasztani.
 
   Székely szerint az általuk szorgalmazott párbeszéd olyan érték, amely elősegíti az ország konszolidációját, gazdasági fejlődését, s a munkavállalók körülményeinek javítását. Az elnök ezért úgy véli, hogy a szakszervezetek jogosan követlik: a kormány vegye figyelembe ezeket az értékeket, s adjon lehetőséget valós, érdemi szakmai együttműködésre.
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Székely Tamás: visszakövetelik jogaikat a szakszervezetek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector