Mit kezdjünk a visszatérő kollégával?

 
Gyakori gond a cégeknél a hosszabb távollét – például szülési szabadság – után visszatérő munkavállalók kezelése. A jogi kérdéseken túl fontos munkaszervezési és emberi feladat is felmerül – olvasható a Piac@Profit oldalán.

  Egy jó vezető nem nagy dolgoktól lesz kiváló, hanem attól, hogy számtalan „apróság” kérdésében is helyén van a szíve. Ez a sok apróság az, amitől szívesen vagy kevésbé szívesen mennek be a munkatársak dolgozni, amitől lojálisabbak lesznek a céghez, és ezek azok a minták, amelyek észrevétlenül másolódva áthatják a céget is.
 
   Számtalanszor téma a hosszabb távollét után visszatérő munkavállaló kérdése. Általában azonban a kérdés úgy merül fel: menjen vagy maradjon? Hogyan kell „hibátlanul” felmondani? Azzal azonban szinte soha nem foglalkozunk, mire is figyeljen egy jó vezető ha a kismama vagy a hosszabb szabadság (például ösztöndíj) vagy kirendelés után visszatérő, ismét a csapat tagja lesz.
 
   Könnyű ilyenkor figyelmetlennek lenni. Hiszen itt nem új munkavállalóról van szó, hanem olyasvalakiről, akivel időközben is rendszeresen találkozhattunk a céges Mikulás-partin, összefutottunk, amint éppen aktuális ügyeit intézte a HR-en, vagy a kiküldetés okán éppen ő volt a kooperáló partner. Mégis, éppen az ilyen helyzetek azok, amikor elválik az olaj a víztől. Noha lecke ez mindenkinek, a visszatérőnek, a vezetőnek és a többieknek is, most nézzük csak a vezető oldaláról, mert egy ilyen helyzetet is tudnia kell és érdemes is, elegánsan és figyelmesen kezelni.
 
Mire figyeljen hát a vezető:
 
  Legyen tisztában azzal, hogy milyen posztra várja a visszatérőt, és ezt ne csak a régi-új kollégával ossza meg, hanem a munkatársakkal is, különösen azokkal, akik feladatkörét részben vagy egészben átveszi, illetve akikkel a jövőben együtt fog dolgozni.
 
   Ezzel a gesztussal megakadályozhatja, hogy az információhiány féltékenykedések, áskálódások, nemtelen pletykák melegágya legyen.
 
   Arra is érdemes előre gondolni, hogy ténylegesen – a maga fizikai valójában – hol fog a munkatársdolgozni. (Rengeteg értékes idő vész el, és sok feszültség generálódik, ha előre nincs eldöntve, hol ül majd  – mert a régi helyén már más ül –, mikorra lesz működő számítógépe, illetve olyan profán dolgokból, hogy van-e tűzőgépe, Post-itje, tolla.)
 
   Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a vezető ezekről személyesen gondoskodjon, de azt igen, hogy azt, akinek a feladatául tette mindezek elintézését, számon kérje.
 
  Van azonban egy feladat, amelyet nem elegáns delegálni: a régi-új munkatárs „bemutatása”.
 
  A csapda pont abban rejlik, hogy ő már sokakat ismer és őt is sokan ismerik. Azonban egy cég organizmus, változik a struktúra, jönnek-mennek a munkatársak is. Figyelmes gesztus ezért mindenki számára, ha a vezető (természetesen a közvetlen vezető) a visszatérő kollégát összeismerteti azokkal, akikkel a közeljövőben többet fog dolgozni. (Ez nem jelenti azt, hogy házaló ügynökként íróasztaltól íróasztalig, szobáról szobára kellene járni, mindössze a munkája során fontosabb szereplők vonatkozásában jó, ha megtörténik ez a udvariasságon is túlmutató – és az újabb játszmák elkerülését is szolgáló – figyelmes gesztus.)
 
   Elegáns megoldás lehet, különösen, ha sok változás történt a cégnél, ha a vezető arról is gondoskodik, ki az, aki segítse, „gardírozza”, mentorálja a visszatérő kollégát. (Ez természetesen lehet saját maga is.) Ettől a pillanattól ugyanis a mentor, már nem szívességet tesz, amikor a munkát ismét felvevőnek segít, hanem a munkáját végzi, amiért felelősséggel tartozik. (Ezért természetesen a jó szón és a köszöneten kívül bónuszt vagy jutalmat is kaphat.)
 
   Hiba ugyanakkor azt hinni, hogy a „Kérlek benneteket, segítsetek neki!” felszólítás ugyanezt a funkciót tölti be. Egy ilyen mondat a vezető oldaláról az erőtlenség és a nemtörődömség finom jele, a többi munkatárs oldaláról pedig a „majd a másik” attitűd melegágya, a régi-új kolléga pedig okkal érezheti úgy, hogy magára van hagyva.
 
   Ki és mit profitál abból, ha így jár el egy vezető? Érdekes módon mindenki.
 
   Egy-egy figyelmes gesztus mindig túlmutat önmagán, nemcsak az közvetlen érintettek számára bír jelentőséggel, hanem azok számára is, akik külső szemlélőként tanúi.
 
   Ebben az esetben is, nemcsak az újonnan visszaérkezőben kelt jó érzéseket, és teszi elkötelezettebbé (mert az lesz), de a már ott dolgozó kollégái is azt a következtetést vonhatják (és vonják) le, hogy olyan helyen dolgoznak, ahol odafigyelnek rájuk, a látszólag apró dolgokra is, fontosnak és értékesnek tartják őket…
 
   Pontosan azért, mert apróságokról van szó, olyan könnyű legyinteni: Á, én ezt tudom…
 
   … és most egy komisz kérdés: Biztos, hogy a legutoljára visszatért kollégája is ezt állítaná?
 
   Ma már közhelynek számít, vezetőként a munkatársainkat megtartani azzal lehet, ha megbecsüljük őket – és ezt ők is érzik. A vezető figyelmetlenségére pedig magyarázat lehet, de mentség nincs.
 
Forrás: piacesprofit.hu