Ne váljanak „láthatatlanná” a munkahelyen
A vállalati felső vezetésben és a politikában még mindig alulreprezentáltak a nők
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 10. szombat, 13:34
Közzétéve: 2014. máj. 10. szombat, 13:34
A férfi kollégák sokat tehetnek azért, hogy a nők ne váljanak „láthatatlanná” a munkahelyen. Warren Buffett milliárdos üzletember egy interjúban úgy fogalmazott: „sikereimet részben annak köszönhetem, hogy mindig csak a népesség felével, a férfiakkal kellett versenyeznem”. Habár az utóbbi 50 évben látványos előrelépés történt, a vállalati felső vezetésben és a politikában még mindig alulreprezentáltak a nők - emlékeztet a Business Insider magazin nyomán a profssion.hu, mely körülbelül 20 százalékra teszi az Egyesült Államokban vezető beosztásban tevékenykedő nők arányát.
A lap által idézett, a McKinsey & Company által készített felmérés szerint az 1970 óta munkába lépett nők termelése nélkül az amerikai gazdaság 25 százalékkal lenne kisebb. Ez Illinois, Kalifornia és New York állam éves GDP-jének nagyságával szemléltethető.
A nők jelenléte és vezető pozícióba segítése a munkahelyen nemcsak etikai szempontból helyes, hanem bizonyítottan hozzájárul a cég sikerességéhez - emelte ki a lap. Sok vállalatnál ettől függetlenül a férfi kollégák hajlamosak a főnök döntésére várni, ha a nők munkájának elismeréséről vagy van szó.
Íme, 7 tipp, amellyel egyszerűen hozzájárulhatunka női kollégák munkahelyi elismeréséhez:
1. Ne skatulyázzuk be őket a „segítő” szerepébe!
A Business Insider felidéz egy esetet, amikor egy projekt alatt a munkatársak kedvességből csak úgy utaltak az egyetlen női kollégára, mint „a csapat anyukájára”. Ez a becenév akkor kedvesnek tűnt, de utólag világos, hogy ez a megnevezés egy igen szűk szerepbe skatulyázta be az illetőt.
A nők hajlamosak a segítő, támogató szerepét felvenni, ha csapatmunkáról van szó, ezért különösen fontos, hogy a férfiak ösztönözzék őket arra, hogy széleskörű feladatköröket lássanak el. Az átfogó, több készséget felölelő pozíciók ráadásul nagyobb arányban vezetnek előléptetéshez menedzsment pozíciókba.
2. Szóljunk közbe, ha félbeszakítják őket!
Ha a következő tárgyaláson azt vesszük észre, hogy rendszeresen a női munkatársak mondanivalójába vágnak, feltétlenül lépjünk közbe. „Szeretném tudni ennek az ötletnek a további részleteit, folytassa!” - egy ilyen kijelentés jót tesz az illető önbizalmának, hozzájárul a csapat sikeréhez és bemutathatjuk vele vezetői képességeinket.
3. Győződjünk meg róla, hogy megfelelő elismerést kapnak!
A női munkavállalók gyakran hajlamosak arra, hogy alulértékeljék magukat és teljesítményüket, míg a férfi kollégák többnyire magabiztosan hirdetik sikereiket. A New York University felmérése szerint ez nem csak egyéni szinten jellemző. Ha csapatmunkáról van szó, a férfiak erőfeszítéseit általában jóval nagyobb arányban elismerik, mint a nőkét.
4. Szervezzünk mentor programokat!
Majdnem minden iparágra igaz, hogy nincs elég nő a vezetői menedzsment pozíciókban ahhoz, hogy mentorálni tudják a női kollégákat. A férfi senior menedzsereknek ezt figyelembe kell venni, és aktív szerepet vállalni a nők mentorálásában. Ha a cégnél, ahol dolgozunk, nincs ilyen program, álljunk az élére egy ilyen kezdeményezésnek!
5. Kérjük meg a HR-t, hogy tartson esélyegyenlőség tréninget!
Már egészen gyermekkortól jelen vannak az esélyegyenlőséghez vezető viselkedésminták. A kisfiúknak akcióhős játékfigurát adunk, a lányoknak hercegnőt. Később a kezdeményező és határozott férfiakat „célra törőnek”, a hasonlóan viselkedő nőket”törtetőnek” bélyegezzük. Ez a különbségtétel egészen tisztán jelentkezik a munkahelyi teljesítményértékelések esetén is.
6. Vizsgáljuk meg a vállalati rendezvényeket!
A céges rendezvények célja többek között az, hogy a munkatársak jobban megismerkedjenek, de valójában az összejövetelek többnyire a férfiak érdeklődését tükröző helyszíne vagy programja épp az ellenkező hatást válthatja ki, a nők sok esetben kizárva érzik magukat.
7. Beszéljünk a családról a munkahelyen!
Férfiként beszéljünk nyíltan arról, milyen segítséget nyújt a vállalat a családoknak. A gyermekvállalás nem csak a nőket érinti. A kisgyermekes apukák számára is kihívást jelenthet a munka és a magánélet összeegyeztetése a gyermek születése utáni időszakban.
Forrás: profession.hu