Startlaphoz Csatlakozz!

13 óra 42 perckor utáljuk legjobban a munkát

Hétfő délután a legrosszabb dolgozni

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 12. hétfő, 13:42

Hétfőn ebéd után 13 óra 42 perckor utálják legjobban a munkájukat, és péntek délután 18 óra 8 perckor a legboldogabbak az emberek egy hatalmas brit szervezet, a Citizen Advice Bureau adatai szerint. A tanulmány alapján szombaton a legjobb nap, a vasárnap pedig ismét nőni kezd a feszültség – írja a Blikk.

   A pénzügyi és jogi tanácsadással foglalkozó cég kutatói azután jutottak erre az eredményre, hogy kielemezték, az utóbbi egy év egy-egy hetében mikor fordultak hozzájuk a legtöbben különböző jogi tanácsokért. Ezalatt az idő alatt 16 millió felhasználó érdeklődött náluk.
 
  – Egyre gyorsabban élünk. A korábbi generációk 15-20 évet is szántak a karrierépítésre, míg manapság ennek a töredékét is gyakran keveslik. Az emberek egyre türelmetlenebbek lesznek, ami nyilván feszültséget szül bennünk – magyarázta a stresszes munkanapok okait a Blikknek Miátovics Márta tréner.
 
   – Sokan ennek köszönhetően már egészen fiatalon is kiéghetnek, mert úgy érzik, nem azt kapták, ami érdemeik szerint járna nekik. Meglehet, hogy szenvedésnek érzik a munkát, ha nincs elég sikerélmény, ha kevés az elismerés, ha alulfizetve érzi magát valaki, vagy ha messze van attól, amit netán megálmodott magának – vélekedett a szakember.
 
   Miátovics elmondta, hogy maga is találkozott már olyanokkal, akik vagy úgy kezdték a hetet, hogy azt mondogatták, bárcsak jönne már a péntek, vagy egyenesen a nyugdíjazásukat várták.
 
   – Ha valaki elégedetlen a helyével, keserű szájízzel megy hétfőn dolgozni, érdemes megvizsgálnia, hogy tényleg jó helyen van-e, képes-e a váltásra, illetve tényleg elérhetőek-e a céljai – folytatta a tréner, aki szerint azért nem olyan sanyarú a helyzet, mint hinnénk. – Mindenütt látok jó meg rossz példát is, de tapasztalataim szerint a tettrekész fiatalok Magyarországon szerencsére többségben vannak.
 
Forrás: Blikk.hu
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Hétfő délután a legrosszabb dolgozni.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector