Startlaphoz Csatlakozz!

Kiszámítható életpályamodellt akarnak

A rezidensszövetség érdemi vitát sürget a hálapénzmentes egészségügyről

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 13. kedd, 15:23

 A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint meg kell kezdeni az érdemi vitát a hálapénzmentes egészségügyről, aminek alapja az orvosok bérének rendezése és egy kiszámítható életpályamodell. Erről Dénes Tamás, a szövetség elnöke beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

    Az MRSZ szerint legkésőbb a most kezdődő kormányzati ciklus végére ki kell alakítani azt a keretrendszert, amely mentén lehetségessé válik a hálapénzrendszer megszüntetése. 

    A rezidensszövetség elnöke utalt arra a tavaly őszi reprezentatív közvélemény-kutatásra, amelyből kiderült, hogy a hálapénzt mind az orvos, mind a beteg elutasítja, hiszen kiszolgáltatottá teszi a szereplőket, megalázó és frusztráló mindkét fél számára. A szövetség szerint a paraszolvencia azért sem fenntartható, mert sérül a bizalmon alapuló orvos-beteg viszony.

    Dénes Tamás szerint a „hiány szüli a korrupciót”, a kórházak nem felelnek meg a tárgyi és személyi minimumfeltételeknek, ez a helyzet egyfajta hiánygazdálkodást idéz elő, vagyis a beteg hálapénzt fizet. Ezért úgy vélik, hogy a bérrendezésen kívül meg kell vitatni az „extra” szolgáltatások megvásárlásának és a saját orvos választásának lehetőségét is - fejtette ki Dénes Tamás.

    A lakossági kutatásban részt vevő 761 válaszadó közül azok, akik adnak hálapénzt, 63 százalék vélekedett úgy, hogy paraszolvenciát az orvos megválasztásának lehetősége miatt adja.

    A megkérdezettek 27 százaléka teljes mértékben, további 32 százaléka inkább egyetért azzal, hogy az orvosválasztási jog az ellátást megelőzően megállapított anyagi ellentételezés fejében, törvényileg szabályozott formában megvalósulhasson. A saját orvos választásának hivatalos lehetőségét még azok is igénybe vennék a felmérés szerint, akik jelenleg nem adnak hálapénzt.

    A Szinapszis Kft. által végzett kutatás orvosokra vonatkozó részében a válaszadó doktorok 19 százaléka értett egyet azzal, hogy a szabad orvosválasztás térítésköteles legyen, míg 38 százaléka inkább támogatná ennek biztosítását.

    Az elnök szerint üdvözlendő a kormány eddigi kétszeri bérrendezése, de a mértékkel még elégedetlenek. Mint Dénes Tamás fogalmazott, az irány jó, de a sebesség és az erőforrás nem áll arányban a probléma súlyával. Mint mondta, a hálapénzmentes egészségügy alapja a bérrendezés, az orvosi nettó bértábla 275 ezer forinttól kell kezdődjön ahhoz, hogy élhető életpályáról beszélhessünk. Emellett a szakmai előmenetellel arányosan az alapbérnek is emelkednie kell, és az oktatókat kiemelten meg kell becsülni.

    Dénes Tamás hangsúlyozta, a szolidaritáson alapuló egészségügyi rendszert tartják működőképesnek, és mindenkinek joga van gyógyulni plusz hozzájárulás nélkül, de a törvényes saját orvosválasztás lehetőségét is meg kell fontolni.

    A rezidensszövetség úgy véli, egyértelmű, hogy a mindenkori kormányzatnak sokat kell tennie egy jól működő, hatékony egészségügyi rendszer érdekében, de Dénes Tamás kiemelte az egyén felelősségét is, hiszen a prevenció, az egészségtudatos életmód is az alapja egy működőképes rendszernek.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A rezidensszövetség érdemi vitát sürget a hálapénzmentes egészségügyről.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector