Startlaphoz Csatlakozz!

Megszólaltak a közmunkások

Mi értelme a közfoglalkoztatásnak?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 14. szerda, 10:17

A közmunkásak alig hatoda bízik abban, hogy a közfoglalkoztatás képes növelni az elhelyezkedés esélyeit a munkaerőpiacon, így inkább a közmunkaprogramok tartósságában bíznak. Pedig a nélkülözés körükben is jelentős: a fele nem képes fűteni a lakását, negyedénél pedig már kikapcsoltak valamilyen közműszolgáltatást – írja a privatbankar.hu.

   Az elmúlt időszakban drasztikusan megemelkedett a közfoglalkoztatásban résztvevők száma: míg 2010-ben 186 ezer ember volt érintett ebben a foglalkoztatási formában, addig számuk három év alatt 387 ezer főre emelkedett. A jelenség rányomta a bélyegét az országos foglalkoztatási és a munkanélküliségi adatokra is, nem véletlen, hogy egyre nagyobb érdeklődés övezi a folyamatot, egyre több kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Éppen ezért tekinthető hiánypótló munkának Koltai Luca A közfoglalkoztatottak jellemzői című tanulmánya, amely a Munkaügyi Szemle legfrissebb számában látott napvilágot. A kutatás keretein belül közel háromszáz közmunkást kérdeztek meg 2013 tavaszán, az érintettek saját véleménye pedig értékes újdonságokkal egészíti ki a témával kapcsolatos közéleti és tudományos vitákat.
 
   A közfoglalkoztatottak életkori eloszlása egyenletesnek bizonyult: nagyjából ugyanannyian voltak a pályakezdők (24 év alattiak), a 25-34 év közöttiek, a 35-44 év közöttiek és a 45-54 év közöttiek. A megkérdezettek többségének volt már munkaviszonya: 63 százalékuknak volt olyan munkahelye (nem a közfoglalkoztatásban), ahol legalább egy évig dolgozott, viszont 56 százalékának volt legalább ekkora munkatapasztalata a közfoglalkoztatásban. Erőteljesen kirajzolódó mintázat – fogalmaz a szerző -, hogy a 45 év felettiek életében egy korábbi állami vállalat/intézmény jelentette a leghosszabb munkaviszonyt (jellemzően a rendszerváltást megelőzően), míg a 25-44 éves korosztályban a magánszektor.
 
   A kutatás során az is kiderült, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevőknek nem csak az iskolai végzettsége nagyon alacsony, hanem többségében sem szakmával, sem más a munkavállalásnál előnyt jelentő tudással sem rendelkeznek. A közfoglalkoztatottak 52%-a alapfokú végzettséggel rendelkezett, 46%-uk középfokú, 3%-uk pedig felsőfokú végzettséggel. A kutatásban résztvevő közfoglalkoztatottak 47%-ának nem volt szakmája, a végzettséggel rendelkezők 40%-a soha nem dolgozott a tanult szakmában.
 
   Az eredmények azonban arra is rávilágítanak, hogy az ilyen típusú foglakoztatás keretein belül még a már meglévő képzettséget is nehezen tudják kamatoztatni, kihasználni. Míg a közfoglalkoztatottak 52%-a rendelkezett alapfokú végzettséggel, 73%-uk ilyen munkakörben került foglalkoztatásra. A felsőfokú végzettségűeknek pedig csak 30%-a számára jutott képzettségének megfelelő munkakör, a középfokú végzettségűeknél is hasonló volt ez az arány (28%).
 
   A közfoglalkoztatottság szorosan együtt jár a nélkülözéssel is - legalábbis erre utal, hogy a közmunkások 45 százaléka nem engedhette meg magának, hogy megfelelően fűtse a lakását, 37%-uk nem tudott valamilyen rezsiköltséget befizetni, 23%-uknál pedig kikapcsoltak valamilyen közműszolgáltatást. A hagyományos banki hiteles családok aránya a közmunkások körében rendkívül alacsony, csak 6%-uknak van lakhatáshoz kapcsolódó hitele, 3-3%-uknak gépkocsi- vagy áruhitele, viszont 41%-uknak van valamilyen egyéb - nem teljesen megfogható hogy milyen - tartozása, amely sokszor uzsoratartozás, vagy családon/ismeretségi körön belüli eladósodás.
 
A roma származás is akadály
 
   A kutatást végző szakemberek rákérdeztek arra is, hogy közfoglalkoztatásban résztvevők miként vélekednek saját munkanélküliségük okairól. A közmunkások 83%-a szerint túl sok a munkanélküli a környéken, ezért nehéz elhelyezkedni, 78%-uk szerint a környéken nincs munka, 42%-uk szerint munkanélküliként nem szívesen veszik fel. Jelentős szerepe van a földrajzi mobilitásnak, illetve a mobilitási képtelenségnek is az elhelyezkedés kudarcában – derül ki az adatokból.
 
  A megkérdezettek majd fele (49%) maga is úgy véli, hogy alacsony iskolai végzettsége akadályozza a munkavállalásban. Az alacsony végzettség mellett az elavult végzettség is nehézség az álláskeresésben sokak számára (28%), illetve a munkatapasztalat hiánya (29%). A közfoglalkoztatottak 25%-a nyilatkozott úgy hogy roma származása akadály a munkavállalásnál, és nagyjából hasonló arányban voltak azok, akik rossz lakáskörülményeiket, egészségi állapotukat emelték ki.
 
Kevés esély az elhelyezkedésre
 
  A közfoglalkoztatás legnagyobb előnyeként a megélhetést, a többletjövedelmet emelték ki a résztvevők. 61%-uk szerint fontos, hogy ezzel a jövedelemmel hozzájárulnak a család bevételeihez, majdnem felük háztartásában ez az egyetlen jövedelem. Sokan (40%) egyetértettek abban is, hogy hasznos feladatot látnak el közmunkásként. Ugyancsak fontos szempontként jelentkezett, hogy ez a munka helyben van, nem kell ingázni. A kapcsolati háló erősödését a kérdezettek hozzávetőlegesen 20%-a érzékelte, ők jelezték, hogy a közfoglalkoztatásban részvétel során több ismerősük/barátjuk lett. Nagyjából hasonló arányban voltak azok is, akik számára az aktivitás is jelentőséggel bírt, ők kiemelték, hogy a korábbinál nagyobb rendszeresség van a napjaikban.
 
   Másrészt viszont kutatásból az is kiderül, hogy a közfoglalkozottak csak kevés hosszú távú lehetőséget láttak ebben a foglalkoztatásban. A munkavállaláshoz szükséges képességek fejlődését kicsit több mint 14%-uk várta, míg a későbbi elhelyezkedéshez is csak kevesek szerint járul hozzá a közfoglalkoztatás (16%). Vagyis a közfoglalkoztatás reintegrációs funkcióját elenyészőnek tartják – foglalja össze a szerző. Vélhetően ezzel szorosan összefügg, hogy nagyon markánsan jelentkezett a tartósság igénye, azaz sokan jelezték, hogy el tudnák fogadni a közmunkát állandó foglalkoztatásként, sőt igényelnék is.
 
Forrás: privatbankar.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Mi értelme a közfoglalkoztatásnak? .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector