Startlaphoz Csatlakozz!

Kórházak súlyos válságban

Sok helyen komoly késéssel kapják meg a pénzüket a számlás orvosok

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 14. szerda, 12:08

 Az adósságállomány jóval túl van a 60 milliárdon, az igazgatók úgy trükköznek, ahogy tudnak. Például egyre több helyen komoly késéssel kapják meg a pénzüket a számlás orvosok – írja a Népszabadság.

   A kórházak adóssága májusra már jóval meghaladta a hatvanmilliárd forintot – tudta meg a Népszabadság. Bár a kormány a választás előtt összerakott a 34 legeladósodottabb intézménynek egy kisebb, 5,1 milliárdos segélycsomagot, azt végül nem osztották ki. Úgy tudni, majd a leendő államtitkár lehetősége lesz, hogy már az első lépései egyikeként jó hírt – magyarul: pénzt – vigyen a kórházaknak. Már csak az a kérdés, hogy a kórházaknak van-e idejük ezt kivárni.
 
   A kórházaknak ugyanis nincs semmilyen tartalékuk. A szekszárdi intézményben a vállalkozó orvosok heteket várnak a számlás kifizetésekre, de ez lassan általános jelenséggé válik. Több kórház „számlás” alkalmazottai is arról számoltak be lapunknak, hogy nyolc-tizenkét hetet várnak a bérükre. Van olyan hely is, ahol az orvosi ügyeleteket ellátó orvosvállalkozások sem jutnak hónapokig a pénzükhöz. Több kórházigazgató nyilatkozott úgy: a kórházfenntartó utasítására „állították sorba” a számlákat, így a vállalkozói szerződéssel munkát vállaló gyógyítók is e sorba kerültek, s nem feltétlenül előre. A közös közbeszerzésekkel érintett, gáz-, elektromos és gyógyszerszámlákat ugyanis muszáj időben fizetniük. Máskülönben az energiaszolgáltatók a következő hónapban drasztikusan emelik a díjat. Korábban ezekért a szolgáltatásokért 60-90 napra fizethettek, most 30 napon belül kell.
 
   Lapunk megkérdezte az intézményfenntartó GYEMSZI-t, adtak-e ilyen utasítást. A válasz az volt, hogy a kórházak önállóan gazdálkodó intézmények. A vállalkozó orvosok számláinak utalása – mint minden bérjellegű kifizetés – prioritás. Egyúttal tagadták, hogy volna olyan belső utasítás, amely a vállalkozói számlák sorba állítására kötelezné a főigazgatókat. Hozzátették: „a közös közbeszerzések, a vis maior alap működtetésével a GYEMSZI arra törekszik, hogy minden tőle telhető segítséget megadjon a kórházaknak. Az ágazat finanszírozási problémái közismertek.”
 
  Az eladósodás és az új számviteli szabályok miatt két tucat olyan kórház van, amelynek már az év első felében elfogyhat a pénze, nekik már az is nehézséget okozhat, hogy megvegyék a napi gyógyításhoz szükséges eszközöket. Az új számviteli szabályok szerint ugyanis az intézmények nem költhetnek többet, mint amennyi a bevételük az adott hónapban.
 
  Egészségügyi közgazdászok szerint az új számviteli szabályok mellett legfeljebb négyszázaléknyi adósságállomány menedzselhető. Az az intézmény, amelynek ennél több van, előbb-utóbb képtelen lesz ellátni a napi feladatait. Az eladósodás csúcstartói eddig csak azért úszhatták meg rendeléseik leállítását, mert a Magyar Államkincstár csak a választás után, május elsejétől „élesítette” a rendszert. A még kezelhető adósság négyszázalékos limitjén már januárban túl volt a fővárosi Károlyi és a Péterfy Sándor utcai, az ajkai, a hódmezővásárhelyi, a komlói, az esztergomi, a szentesi, a Zala, illetve a Fejér megyei kórház, az Országos Kardiológiai Intézet és a Honvédkórház. Az említett intézmények többsége az elmúlt egy hónapban – néhány kivételtől eltekintve – százmilliós összegekkel növelte tartozásait. A szekszárdi megyei kórház éves büdzséje 8,4 milliárd, adóssága pedig 1,3 milliárd forint. Ez már a kezelhetetlen tartozás kategóriájába tartozik.
 
  Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunk kérdésére elmondta, hogy egyre több intézmény esetében kénytelenek kizárólag készpénz ellenében szállítani. Különösen ott élnek ezzel, ahol már két hónapnál is régebben lejárt a számla. Így készpénz ellenében kaphat már csak orvosi eszközöket az Országos Kardiológiai Intézet, a Honvédkórház, valamint a váci kórház. Szövetségük a kormánynál is sürgette már az intézmények konszolidációját.
 
   Addig azonban nincs más lehetőség, mint hogy a kórházak vezetői részben sorba állítják a számlákat, másrészt korlátozzák a havonta ellátható betegek számát. Legutóbb Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója kényszerült magyarázkodásra a helyi újságban, mert két beteg is arról panaszkodott: két hét alatt több mint hatvanszor hívták az intézmény diagnosztikai előjegyzési vonalát, de senki nem vette fel a telefont.
 
Forrás: Népszabadság

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Sok helyen komoly késéssel kapják meg a pénzüket a számlás orvosok.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector