Startlaphoz Csatlakozz!

700 ezer munkahely hiányzik Magyarországon

Egyelőre szeptember végéig szólnak a közmunka szerződések az önkormányzatoknál

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 15. csütörtök, 18:26

Mintegy 700 ezer munkahely hiányzik Magyarországon, de már százezres növekedés is nagyságrendi változást hozna - véli a Klubrádiónak nyilatkozó közgazdász.

   Pogátsa Zoltán a Reggeli gyors c. műsorban kifejtette, hogy szerint azonban a gazdaság számára fontos, hogy ne közmunka emelje a számokat, mert azt szintén az adófizetőknek kell eltartani.

   Egyelőre szeptember végéig szólnak a közmunka szerződések az önkormányzatoknál, a hosszabbításhoz pedig többletforrásra van szükség- hangozott el Orbán Viktor és az önkormányzati szövetségek vezetőinek találkozóján, amely a kormányalakítást megelőző konzultációsorozat része. Itt szó volt még a helyi adókról is –közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. 
 
  A kormány nyáron dönt arról, hogy egész évben kitarthasson a közmunkaprogram finanszírozása. Orbán Viktor azt ígérte, hogy költségvetési tartalékokból csoportosítanak át forrást erre a célra – nyilatkozta a Klubrádiónak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Schmidt Jenő szerint megéri a közmunka programot fenntartani az önkormányzatoknak, mert így elvégzendő feladatokat a piacról kellene finanszírozni.

Forrás: Klubrádió

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Egyelőre szeptember végéig szólnak a közmunka szerződések az önkormányzatoknál.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector