A térségben a városban a legjobb a foglalkoztatási ráta
Új közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán
Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 12:23
Közzétéve: 2014. máj. 16. péntek, 12:23
Több 1100 álláskereső bevonásával új közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán csütörtökön - közölte a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.
Szabó Edina elmondta, hogy 1126 munkanélkülinek szeptember végéig biztosítanak napi nyolc órás foglalkoztatást.
Kiemelte: a társaság egész évben teremt ideiglenes álláslehetőséget a rászorulóknak különböző programok indításával.
Júniusban további háromszáz, júliusban pedig négyszáz munkavállalót vesznek fel. Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők mellett szakmát tanultakat is alkalmaznak, ebben az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok, civil szervezetek és egyházak segítenek a kft.-nek.
A sajtóreferens megemlítette, hogy az idén, április végéig 1485 ember már részt vett a közfoglalkoztatásban Nyíregyházán, a havi átlagos létszám elérte a 1110-et.
A közfoglalkoztatási programot a nyíregyházi önkormányzat 2014-ben csaknem 1,2 milliárd forinttal segíti. A helyhatóság a múlt évinél 400 millió forinttal többet fordít a nehéz helyzetben lévő, állást nem találó emberek alkalmazására.
A 120 ezer lakosú nyírségi nagyvárosban évek óta 8-10 százalék közötti a munkanélküliségi ráta. A térségben Nyíregyházán a legjobb a mutató, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye többi településének többségén duplája, vagy több az álláskeresők száma.