Startlaphoz Csatlakozz!

Ahol több nő dolgozik a vezetésben, átlagosan 50 százalékkal több a profit

Miért jobbak a női vezetők?

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. máj. 18. vasárnap, 08:06

A következő évtizedek a nők előretörését hozhatják. Egyre több szakértő hívja fel a figyelmet rá, hogy azok a cégek jobban teljesítenek, ahol a vezetésben a szebbik nem képviselői ott vannak – írja a hir24.hu.

   Egy amerikai felmérés szerint azoknál a vállalatoknál, ahol több nő dolgozik a vezetésben, átlagosan 50 százalékkal több a profit. Európában is látható már elmozdulás. Például a német parlament előtt van az a törvény, amely előírja, hogy a tőzsdei cégek igazgatótanácsában legalább 30 százalékra kell emelni a nők arányát. A magyarországi viszonyítás viszont kevésbé felemelő, hiszen az új magyar parlamentben a női képviselők aránya alig 10 százalék.
 
   A Harvard Business Review témába vágó kérdése, hogy mi tesz egy céget okosabbá? A válasz pedig röviden: a nők. A 2011-es felmérés szerint ugyanis 16 vezetői tulajdonságból 15-nél a hölgyek nyerték a versenyt. Ráadásul két fontos területen bizonyultak a legjobbnak, ezek pedig a kezdeményező készség és az eredményesség. A kutatásban több mint hétezer vezetőről kérdezték meg a munkatársakat. A „főnökök” között voltak topmenedzserek, kisebb vállalkozások vezetői és kormányhivatalnokok is.
 
   A szakértők szerint a cégvezetőknek érdemes mérlegelni a következő kérdéseket: Milyen készségek repítik a nőket előre? Mit tudnak, amit a férfiak nem? Mitől jobb csapatépítők a nők? Miért könnyebb őket szeretni és becsülni? Hogyan harmonizálják az intuitív és a logikus gondolkodást?
 
   A nők megjósolt előretörése mindkét nemnek érdekes lehet, hiszen a szebbik nem számára kitörési lehetőséget jelent. Másrészt a férfiak számára pedig egy olyan téma, amelyet nem érdemes a szőnyeg alá söpörni, hanem inkább érdemes tanulniuk a nőktől, és elsajátítaniuk azokat a képességeket, amelyekre az „új típusú” gazdaságban lehet majd szükség – olvasható a Sawyer Miller Group összefoglalójában.
 
A témáról a cég által szervezett Vezetői Akadémián május 21-én tartanak tréninget.
 
Forrás: hir24.hu

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Miért jobbak a női vezetők?.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector