Startlaphoz Csatlakozz!

VDSZ: A szakszervezetek is szervezkednek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. október 30. csütörtök, 14:12
Akcióegység létrehozására mozgósítja a szakszervezeteket a vegyipari ágazat (VDSZ) az internetadó bevezetése és a cafeteria adójának a megemelése ellen. Ez utóbbi miatt, csak ebben az ágazatban évente mintegy 120 ezer forintot, az éves béremeléssel megegyező összeget vesz ki a kormány az emberek zsebéből. Egy friss gyorsfelmérés szerint ugyanis az ágazatban működő cégek többsége kijelentette: át fogja hárítani az emberekre a megnövekedett terheket. Vagyis, a valamikor adómentesen indult béren kívüli juttatásnak a felét visszaveszi a kormány.

   A vegyipari szakszervezet minden eszközzel támogatja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), valamint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) rendkívüli összehívását, amelyre az új adócsomag és az annak hatására kialakult társadalmi feszültség miatt elengedhetetlenül nagy szükség van – olvasható a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) közleményében. A mintegy 30 ezer tagot képviselő, legnagyobb ipari szakszervezet az új adók, főleg a cafeteria terheinek a megemelése miatt gyors,  saját ágazatában reprezentatívnak tekinthető felmérést végzett: 150 munkaadót megkérdezett, le fogja-e "nyelni” a béren kívüli juttatás adójának a drasztikus emelését. 80 százalékuk határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó többet fizetni, ezt a terhet áthárítja a dolgozójára, 5 százalékuk megosztaná a pluszköltséget a munkavállalókkal, 15 százalékuk számolgat és fontolgatja, bevállalja-e a megemelt adót.  A cafeteria adóterhének áthárítása az ágazatban dolgozóknak évente 120 ezer forint mínuszt jelent. Ez jó néhány cégnél megegyezik egy jónak mondható béremelés éves hatásával. A cafeteria keret a munkahelyeken azt jelenti, hogy a vállalati adókat is tartalmazza, tehát minden adóemelés közvetlenül a munkavállalók pénztárcáját apasztja – érvel közleményében a szakszervezet. De azok sem járnak jobban, ahol ez a többletköltség a vállalkozás terheit növeli, mert ilyen helyeken a jövő évi bértárgyalások során fog – nagy valószínűséggel – a kialkudható béremelés csökkenni. Mindkét esetben a munkavállalók lesznek az intézkedés kárvallottjai. A cafeteria nagyon fontos társadalompolitikai célok – nyugdíjtakarékosság, egészségi ellátás javítása, meleg étkeztetés, stb. – támogatásáért született valamikor, és a mai napig is ez a küldetése.

   A vegyipari szakszervezet ezért nemcsak támogatja, hanem el is várja az egyeztető fórumok rendkívüli összehívását, s szorgalmazza azt is, hogy ezeken az üléseken határozott javaslat is szülessen a megoldásra. A VDSZ azonban ennél is továbbmegy: megkezdte egy akcióegység létrehozását, hogy a munkavállalók, vagy az őket képviselő szervezetek együtt tiltakozzanak az adóterhek az emelése ellen. A VDSZ felszólít más szakszervezeteket is: csatlakozzanak az akcióegységhez.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - VDSZ: A szakszervezetek is szervezkednek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector