Startlaphoz Csatlakozz!

A cafeteriáért akár sztrájkolnának is a vegyészek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 07. péntek, 09:52
A sztrájktól sem riad vissza a vegyipari szakszervezet, ha a kormány megemeli a cafeteria adóját –döntött a Magyar Vegyipari-, Energiaipari és Rokon szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tisztújító kongresszusán, amelyen Székely Tamást újabb 5 évre elnöknek választották.

Újabb öt évre bizalmat kapott tagjaitól Székely Tamás, a VDSZ elnöke és Kiss Béla korábbi alelnök is a szakszervezet 35. küldöttértekezletén, november 6-án. Újraválasztásának első órájában Székely a kongresszuson elhangzottak alapján kijelentette, a vegyipari ágazat akár egy önállóan kezdeményezett sztrájktól sem riadna vissza, de mindenképpen megfontolja például a Vasas Szakszervezet által meghirdetett munkabeszüntetéshez való csatlakozást, ha a kormány bármilyen módon megemeli a cafeteria adóját.

A küldöttek ugyanis egybehangzóan megállapodtak abban, hogy a munkavállalókat sújtó problémák közül most a cafeteria adóemelése a legveszélyesebb, még úgy is, ha a kormány pillanatnyi tervei szerint ez csak a 200 ezer forint feletti béren kívüli juttatásra vonatkozna. Ez ugyanis akkor is azt jelenti, hogy évente akár 300 ezer forintot is kivesznek az emberek zsebéből, mert a munkaadók a fennmaradó rész megemelt adóját nem fogják kifizetni –állítja Székely. Vagyis, évente félmillió forint helyett mindössze 200 ezer forint jut majd például iskolakezdési támogatásra, utazási hozzájárulásra és egyéb költségek kiegészítésére. Ezt a változatot a VDSZ 35. küldöttértekezlete egyhangúlag elutasította, s a résztvevők megállapodtak abban, hogy együttes erővel fogják megakadályozni a kormány cafetria-tervét. „Ha másképp nem megy, akkor hirdessünk országos sztrájkot, vagy csatlakozzunk a mások által szervezetthez”–hangzott el a kongresszuson. Székely kiejelentette: a szakszervezet egyelőre tovább folytatja a napokban meghirdetett akcióegység szervezését, amelyhez már eddig is tucatnyi érdekvédelmi tömörülés csatlakozott, s ha a kormány nem áll el az adótervétől, akkor megkezdik egy országos sztrájk előkészítését.

A VDSZ a szociális szférában dolgozókkal is szolidáris, részt vesz a november 12-ére meghirdetett demonstrációjukon. Ezt a lépést akár már az akcióegység megmozdulásának is tekinthetjük –jelentette ki az újraválasztott elnök.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A cafeteriáért akár sztrájkolnának is a vegyészek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector