Startlaphoz Csatlakozz!

A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a LIGA Szakszervezetek

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2014. november 20. csütörtök, 19:41
A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett ma délután a LIGA Szakszervezetek részéről Gaskó István elnök, Gál Rezső társelnök, és dr. Mészáros Melinda főtitkár, valamint a Kormány részéről Varga Mihály miniszter, valamint Czomba Sándor és Tállai András államtitkárok. - Varga Mihály nem tudott ígéretet tenni, hogy a megbeszélésen elhangzott információk alapján támogatná a kezdeményezéseinket, így maradtak a nézetkülönbségek és szóbeli ígéretek, amelyek azonban közel sem elegendőek a november 21-i demonstráció lefújására.

A megbeszélésen Gaskó István felsorolta a legsúlyosabb problémákat – többek között azokat is – amelyek miatt sort kell keríteni a pénteki demonstrációra. A meghirdetett célokon túl – korkedvezményes nyugdíjrendszer megszűnése, a kafetéria adóterheinek növelése, a költségvetési törvény társadalmi egyeztetések nélküli beterjesztése – a LIGA Szakszervezetek sérelmezi a 2012-ben hatályba lépett Munka törvénykönyve munkavállalókra nézve különösen súlyos passzusait, a sztrájktörvény módosítását, amely gyakorlatilag ellehetetleníti a sztrájkot, a bértárgyalások megkezdődésének hiányát, és kiváltképp a társadalmi párbeszéd szüneteltetését (idén például még nem ülésezett a VKF).
 
Varga Mihály elmondta, hogy a kafetéria adókedvezményeinek átalakítása nemzetgazdasági döntés, melynek célja a belföldi turizmus élénkítése, továbbá meglátása szerint a rendszer végül a munkavállalók számára kedvezőbb lett.
 
Gaskó István folytatva a munkavállalók sérelmeinek felsorolását, jelezte, hogy az ötlet, miszerint a kormány még ebben a ciklusban ki akarja vezetni az ún. munkanélküli segélyt, elfogadhatatlan a LIGA Szakszervezetek számára. A felvetésre reagálva Czomba Sándor tájékoztatta a tárgyalás résztvevőit, hogy az álláskeresési járadék kivezetése nincs napirenden, ellenben a segélyeket valóban szeretnék kivezetni a rendszerből, és a munka irányába terelni az embereket. Reakciójában Gál Rezső LIGA társelnök rávilágított, hogy pont az ilyen szakmaiatlan megfogalmazások és félrehallások miatt volna szükség a társadalmi párbeszéd intézményeinek folyamatos és érdemi működtetésére.
 
Varga Mihály a felsorolt problémákra válaszul kijelentette, hogy a kormány álláspontja szerint a sztrájktörvény megfelelően működik, „a korábbi hibákat javították benne”, továbbá hangot adott azon véleményének is, hogy a társadalmi egyeztetés legmélyebb formája a választások, amelyből három is volt idén.
 
A LIGA Szakszervezetek képviselői hangsúlyozták, hogy a Sztrájktörvény és az új Munka törvénykönyve tapasztalatai magukért beszélnek, nem halaszthatóak tovább a módosításokról szóló tárgyalások. A társadalmi egyeztetésről szólva pedig Gaskó István idézte Angela Merkel kancellárasszonyt, aki az ILO ülésén elmondta: a szociális partnerekkel folytatott egyeztetések nélkül nincs kilábalás a válságból.
 
A felek végül abban egyeztek meg, hogy a VKF monitoring bizottságában már a jövő héten kezdődjön meg a munka, elsősorban a 2015. évi bérekről, valamint a Munka törvénykönyve esetleges módosításáról. A nemzetgazdasági miniszter vállalta továbbá, hogy tájékoztatja az Igazságügyi minisztert a sztrájktörvénnyel kapcsolatban elhangzott problémákról, és a kormány hétfői ülésén tájékoztatja a miniszterelnököt a ma elhangzottakról. A korkedvezményes nyugdíjak ügyében sem tudott biztosat mondani, de elhangzott, hogy alapvetően nem látja akadályát a rendszer újbóli meghosszabbításának.
 
A tárgyalódelegáció kérését, miszerint írásban rögzítsék az elhangzottakat, és aláírt megállapodás formájában tegyen ígéretet a kormány nevében a Nemzetgazdasági miniszter, elutasították, mi több, Varga Mihály arra sem tudott ígéretet tenni, hogy a megbeszélésen elhangzott információk alapján támogatná a kezdeményezéseinket, így maradtak a nézetkülönbségek és szóbeli ígéretek, amelyek azonban közel sem elegendőek a november 21-i demonstráció lefújására.
 
A LIGA Szakszervezetek elnöksége ezért mai határozata alapján, teljes erővel folytatja az előkészületeket a pénteki demonstrációra, és szakszervezeti hovatartozástól függetlenül felhív minden munkahelyi és ágazati érdekképviseletet, hogy vegyenek részt a november 21-én délután a budapesti Kossuth téren tartandó tüntetésen!
 
LIGA Szakszervezetek
2014. november 20.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a LIGA Szakszervezetek .
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector