Startlaphoz Csatlakozz!

VDSZ: Ne csak a munkáltató, hanem a dolgozó is legyen stratégiai partner!

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2015. január 07. szerda, 10:40
Újabb hat stratégiai partnerrel szerződött a magyar kormány, ezek közül négy (Zoltek Zrt., IBIDEN Hungary Kft., Le Bélier Magyarország Formaöntöde Zrt. és BSM Magyarország Kft) vállalkozásnál a vegyipari szakszervezet képviseli a munkavállalókat. A VDSZ mára egymaga a stratégiai partnerek közel felénél felel a dolgozók érdekképviseletéért, ezért 3 pontban foglalta össze a kormány számára azokat a minimumfeltételeket, melyeket a stratégiai partner cégeknél a munkavállalók érdekében érvényesíteni szükséges –jelentette ki Székely Tamás, a VDSZ elnöke.

 A stratégiai megállapodásokat eddig a dolgozók és a szakszervezet részvétele nélkül, a közvetlen érintettek feje fölött kötötte a kormány. Az ilyen módon „kitüntetett”cégek működésében nyomát sem látni annak a magasabb szintű elvárásnak, melynek a miniszterelnöki részvétellel létrejött megállapodásokban érvényesülni kellene. Úgy lenne helyes és tisztességes, ha a stratégiai partneri „címet”csak olyan vállalkozás nyerné el, mely a magyar dolgozóknak biztonságosabb munkafeltételeket, szabad szerveződést, tisztes és kiszámítható megélhetést biztosít. Jogos elvárása a magyar dolgozóknak, hogy ezek a cégek ne kevesebb, hanem kiemelt figyelmet kapjanak a hatósági ellenőrzések kapcsán. Mindezek biztosítása érdekében a következő minimumfeltételeket fogalmazza meg a stratégiai partnerek szakszervezete:

Végezzenek rendszeres, átlátható, szakszervezeti részvétellel lebonyolított munkabiztonsági ellenőrzéseket a stratégiai partnereknél!

Csak olyan vállalkozás lehessen stratégiai partner, illetve tarthassa meg e státuszát, mely kötelezi magát arra, hogy dolgozói jogait a szakszervezettel közösen kialakított kollektív szerződésben rögzíti!
Minden stratégiai partner törekedjen rendszeres és konszolidált párbeszédre a szakszervezettel, és semmilyen módon ne akadályozza a munkavállalói érdekképviselet működését!

 A stratégiai partnerek dolgozói, illetve általában a VDSZ képviseleti körébe tartozó munkavállalók a magyar ipar pillérei, a GDP fontos megtermelői. Most, amikor maga a miniszterelnök szorgalmazza a magyar ipar fejlesztését, és mégis pont e szegmensben szűnnek meg a munkahelyek; most, amikor stratégiai partnerségek sokaságáról döntenek, de e partnerek üzemeiben a magyar dolgozó nem kiemelt védelmet, hanem sokszor veszélyes munkakörülményeket és kizsákmányolást tapasztal, nincs elfecsérelni való időnk. Székely Tamás szerint a megoldás a háromoldalú stratégiai partneri viszony kialakítása: legyen partner a magyar kormány, a munkáltató és a munkavállalói érdekképviselet, hogy közös döntéssel alakítsák ki a magyar munkavállalók és a magyar gazdaság számára legjobb megoldást. Ezért a VDSZ felszólítja Varga Mihály Nemzetgazdasági Minisztert, hogy az érdemi egyeztetést mihamarabb kezdje meg a VDSZ-szel. 
 

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - VDSZ: Ne csak a munkáltató, hanem a dolgozó is legyen stratégiai partner!.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector