A segélyek további korlátozása miatt Szabó Máté ombudsman közbenjárását kéri az LMP
Részletek
Megjelent: 2012. augusztus 09. csütörtök, 16:54
Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
A Fidesz-KDNP-s kétharmad a szociális szakma egyöntetű tiltakozása ellenére még júliusban módosította az egyes szociális tárgyú törvényeket tartalmazó javaslatcsomagot. A változtatások eredményeképpen lehetővé vált több szociális ellátás esetében, hogy az eddigi pénzbeli kifizetések helyett a sokat kritizált Erzsébet-utalványban jussanak hozzá a rászorulók a támogatásokhoz. A Lehet Más a Politika többször felszólalt a támogatások "kártyásítása" ellen, hiszen sérti a szociális biztonsághoz és az emberi méltósághoz fűződő alapvető jogokat.
A kabinet intézkedései folyamatosan építik le a társadalompolitikai rendszereket, az egészségügyet, az oktatást és a szociális rendszert is. A megmaradó támogatásokat pedig korlátozzák – ezt látjuk a segélyek Erzsébet-utalványban történő kifizetésével is. Fontos tudni, hogy a segélyek – többek között a megszorítások miatt – már most is csak jóval a létminimum alatti megélhetést teszik lehetővé. További korlátozásuk ezért megengedhetetlen, sérti a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők szociális biztonsághoz való jogát.
Az LMP határozottan kiáll amellett, hogy a szociális problémák okait kezelő, a szociális biztonságot növelő megoldásoknak van helye a korlátozó, a jogosultakat negatívan megbélyegző eszközök helyett. A rászorulók védelmében most nyílt levélben fordulunk Szabó Máté ombudsmanhoz, hogy indítványozza az Alkotmánybíróságnál az Erzsébet-utalványos segélyezést lehetővé tévő rendelkezések megsemmisítését. Emellett azt kérjük az alapvető jogok biztosától, hogy folytasson le hivatali vizsgálatot a szociális támogatások szűkítése, utalványozással történő kiváltása és a felmerülő problémák ügyében. (OS)
Szabó Tímea
országgyűlési képviselő,
az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke
Szél Bernadett
országgyűlési képviselő,
a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság tagja
Kiadó: LMP Parlamenti Frakciója