Startlaphoz Csatlakozz!

LIGA Szakszervezetek: Sajtóközlemény a közmunkás szakszervezet MSZP-s támogatásáról

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. június 21. csütörtök, 16:46
Éppenhogy bejelentette a Munkát-Kenyeret Mozgalom elnöke, Komjáthi Imre, hogy szakszervezetet szervezne a közmunkásoknak, mindjárt másnap televíziós interjúban "röpült rá" a hírre az MSZP, személyesen Nyakó István. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmaz, a szakszervezethez az MSZP-nek szervezetileg semmi - és minden - köze lesz. Szerinte az MSZP-nek, mint élő szervezetnek, szüksége van lelkiismeretre, amelyet ez a szakszervezet adhat meg számára.

    Hogy hol volt a párt lelkiismerete, amikor kormányzásuk idején számtalan munkavállaló-ellenes intézkedést hoztak, rendszerint kifejezetten a szakszervezetek tiltakozása ellenére - nem tudni.

    A LIGA Szakszervezetek ezért azt kéri a Magyar Szocialista Párttól, hogy ne bábáskodjon a szakszervezetek felett, ne akarjon örök barátja lenni azoknak a munkavállalóknak, akiket a maga idejében ugyanúgy kizsákmányolt, mint minden eddigi kormány.

    A pártoknak és a szakszervezeteknek világosan el kell különülnie egymástól, mert érdekeik csak időlegesen és esetlegesen eshetnek egybe. Míg a szakszervezetek minden körülmények között a munkavállalók érdekeit védik, addig a pártok ezt szinte kizárólag ellenzékben tartják fontosnak, kormányra kerülésük után kevésbé.

LIGA Szakszervezetek
2012. június 20.

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - LIGA Szakszervezetek: Sajtóközlemény a közmunkás szakszervezet MSZP-s támogatásáról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector