Startlaphoz Csatlakozz!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöksége a NAT elfogadásáról

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. június 02. szombat, 23:36
A kormány elfogadta a Nemzeti Alaptantervet. Arról nincs információnk, hogy melyik változatát, mint ahogy arról sincs, hogy kiknek a javaslatára, és milyen vélemények figyelembevétel hozták meg döntésüket.

   A Közoktatáspolitikai Tanács tagjainak álláspontját - így a szakszervezetek véleményét - biztosan nem tudták figyelembe venni, bár a KÖPT legutóbbi ülésén ezt megkísérelték, nem született állásfoglalás, mert a NEFMI illetékesei nem terjesztettek elő írásos anyagot, s maguk sem tudták mely verzió támogatását kérik (az eredetiét, vagy a "baltásét"...). A szakszervezetek határozott követelésére - annak érdekében, hogy ismerhessük meg a módosított verziót - válasz sem érkezett.

    Most azonban megjelent a "mű", olyan szerzőkkel és olyan tartalmakkal, melyek megítélése vitatott. Megjelent egy olyan NAT, mely konkrét tananyagtartalmakat fogalmaz meg, mindezt nemzeti minimumnak beállítva, melyet minden tanulónak el kell sajátítania, annak érdekében, hogy egységes tudással rendelkezzen minden diák. Hogy érdemes-e a XXI. században ilyen minimumokat megfogalmazni? Az-e a jövő útja, hogy minél több tudományt próbálunk a fejekbe "beszuszakolni", vagy pedig a tanulás tanításával segítünk eligazodni a milliónyi információ között? Nos ezek a pedagógia nagy kérdései - olyanok, melyek eldöntése nem kormányhatározat, s nem parlamenti többség kérdése.

    Ez a SZAKMA kompetenciája. Azé, mely nem lehet politikailag elkötelezett, s melyet - immár következetesen és tartósan - felül ír a politika.

    Ennek árát mindannyiunknak meg kell fizetni. Kár...


Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöksége a NAT elfogadásáról.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector