Startlaphoz Csatlakozz!

Megélhetési válság: a kormány egyetlen társadalmi követelést sem teljesített

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. máj. 01. kedd, 18:49
A kormány egyetlen társadalmi követelést sem teljesített azok közül, amelyeket a Magyar Szociális Fórum kezdeményezésére megtartott Népi Gyűlés terjesztett Orbán Viktor miniszterelnök elé március 25-én – tudatta Simó Endre, a civil mozgalom szervezője a budapesti Városligetben mondott május elsejei beszédében.

    Nem állították le azoknak a kilakoltatását, akiknek nincs hová menniük, nem vonták vissza a végrehajtóknak adott engedélyeket 5050 lakás elárverezéséről 15 ezer ember feje fölül. Továbbra is igénybe veszik a rendőrséget a kilakoltatásához ahelyett, hogy az állampolgárok élete és biztonsága védelmében használnák fel. Nem születtek intézkedések a tömeges fagyhalál okainak kiküszöböléséről, mindenekelőtt a kilakoltatások megtiltásáról, és a március 1-én lejárt moratórium érvényben tartásáról mindaddig, amíg nem orvosolják megnyugtatóan a megélhetési válságot. Simó szavaiból kitűnt, hogy az állam továbbra sem akar közérdekű keresetet indítani a bankok által megkárosított állampolgárok érdekében, hogy rákényszerítse a hitelezőket a hitelezetteknek okozott kár megtérítésére a banki extraprofit terhére.

    A kormány válaszra sem méltatta a lakosság rohamos elszegényedésének feltartóztatása érdekében előterjesztett olyan követeléseiket, mint az alapvető élelmiszerek, a mindennapos szükségleti cikkek, az életmentő gyógyszerek és egészségügyi segédeszközök Áfájának 9 százalékra csökkentése a jelenlegi 27 százalékról. A megélhetéshez és az életben maradáshoz szükséges szolgáltatások, a gáz, a víz, a csatorna és a villanyáram díját terhelő 27 százalékos áfa 12 százalékra mérséklése, mely negyedével csökkentené a rezsiköltséget, és több százezer családnak jelentene azonnali könnyebbséget. Elmaradt az EU-átlagárat messze meghaladó ivóvízdíj EU-átlagra mérséklése, továbbá a csatornaszolgáltatói árak jelentős mérséklése, hasonlóképpen annak a követelésnek a teljesítése is, hogy a közmunkásoknak is adják meg a 60 ezer forintos minimálbért a jelenlegi 47 ezer helyett.

    A kormány e helyett újabb megszorításokat jelentett be: kétszer akarja megadóztatni a béreket és a fizetéseket, egyszer a folyószámlára történő átutalásukkor, azután pedig felvételükkor a folyószámláról. További adó terheli az állampolgárt a csekk befizetésekor, sőt akkor is, amikor befizeti a jövedelemadóját. A megszorítás minden eddiginél súlyosabb helyzetbe hozza a szociális ellátórendszereket. A gyógyszertámogatás 40 milliárd forintos csökkentése az emberek egészségi állapotának romlását fogja előidézni, a nagyvárosi tömegközlekedés költségvetési támogatásának csökkentése miatt jövőre emelkedni fognak a viteldíjak. A kutatási és fejlesztési célokra fordított támogatás 25 milliárd Forintos csökkentése oda vezet, hogy a kormány megfosztja az országot a műszaki-tudományos fejlesztés hazai lehetőségétől, és külföldi érdekeknek rendeli alá a honi fejlesztést. A mezőgazdaságban tervezett áfa-reform az élelmiszerárak emelkedéséhez fog vezetni, pedig ennek az ellenkezőjére volna szükség: ahhoz, hogy 27 százalékról 9-re csökkentsék a legalapvetőbb élelmiszerek árát, és ne kelljen százezreknek éhezniük.

     A Népi Gyűlés követelte, hogy vonják vissza a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. december 29-i (CXCI.) törvényt, s függesszék fel az „új komplex minősítő vizsgálatok” néven elhíresült intézkedést, mert a rokkantak létét veszélyeztetik.  
 
     Szerdán 11 órakor civil tárgyalóküldöttség keresi fel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium foglalkozási rehabilitáció főosztályvezetőjét az Akadémia utca 3. sz. alatt, hogy tárgyaljon vele, jóllehet nem világos, van-e felhatalmazása a főosztályvezetőnek az érdemi tárgyalásra a törvény visszavonásáról.

    Simó Endre elmondta hallgatóságának, hogy Orbán Viktor titkársága illetékességből Soltész Miklós szociálisügyi államtitkárnak küldte tovább a március 25-i követeléseiket, Soltész pedig egy pontot ragadott ki közülük, a rokkant-ügyet, és bízta meg vele a nevezett főosztályvezetőt, akivel szerdán találkoznak. Az összes többi pont tekintetében illetéktelennek minősítette saját államtitkárságát, és átküldte a követelések jegyzékét a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, ahonnan mindezidáig semmilyen válasz sem érkezett.

     A Magyar Szociális Fórum rendezvényén beszédet intézett az emberekhez Faragó Ferenc Mihályné tízgyermekes anya, akinek családját kilakoltatás fenyegeti, és akiktől április 1-én megvonták a foglalkoztatást helyettesítő szociális támogatást is, mert jövedelmüket túl magasnak találták: hiszen 27 534 Ft jutott 1 főre, míg a törvényben megengedett határ 25.650 Ft; Varga János hajléktalan közmunkás, aki 47 ezer forintot keres napi 8 órai munkáért; Tamás Éva kilakoltatott devizahiteles; Juhász József István, a tartósan munkanélküliek képviseletében, és Güthné György Katalin, az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport budapesti képviselője is.

Budapest, 2012. május 1. Kedd
 
Kiadta: MSZF SZK




Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - Megélhetési válság: a kormány egyetlen társadalmi követelést sem teljesített.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector