Startlaphoz Csatlakozz!

A Magyar Ápolási Egyesületének nyílt levele az Országgyűlésnek

Írta: Szakszervezetek.hu (d.l.)
Közzétéve: 2012. március 21. szerda, 18:19
A Magyar Ápolási Egyesület nevében Bugarszki Miklós elnök nyílt levélben fordult az Országgyűléshez az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok részére tervezett illetményemeléssel kapcsolatosan:
 
    Nyílt levél a Magyar Országgyűléshez Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Ápolási Egyesület nem hivatalos forrásokból arról értesült, hogy az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok részére tervezett illetmény emelés mértéke jelentősen eltér egymástól.

    Véleményünk szerint ez abból adódik, hogy a rendelkezésre álló összeget az igazságosság hamis látszata szerint fele-fele arányban osztanák meg az orvosok (17 500 fő) és a szakdolgozók (78 000 fő) között. Ennek a valóságban az lesz az eredménye, hogy az egészségügyi szakdolgozók csupán egy negyedét kapják az orvosok részére juttatott béremelésnek. Ez az ágazaton belül kezelhetetlen feszültségekhez vezethet, amely végkövetkezménye a szakdolgozók részéről történő emelkedő mértékű pályaelhagyás.
 
    Határozott álláspontunk, hogy a különbségtétel szükségtelen, aránytalan, méltánytalan és megalázó. A Magyar Ápolási Egyesület azt kéri a Magyar Országgyűléstől, hogy ezen aránytalanság elkerülése és az ágazati béke megőrzése érdekében ne engedje, hogy egy elhibázott döntéssel kockára tegyék betegellátás biztonságát, tovább rontsák a minőségét.
 
    Mindezek érdekében a következő javaslatokat tesszük:
 
•    a béremelésre rendelkezésre álló összeget egységesen kezeljék. •    az elosztásnál őrizzék meg a közalkalmazotti bértábla eddigi szerkezetét, amely garancia lehet az aránytalanságok elkerülésére A magyar egészségügy működése legalább olyan mértékben függ az ápolóktól, mint az orvosoktól ezért kérjük, támogassák javaslatainkat és vegyék figyelembe a közel 80 000 szakdolgozó jogos igényét.

     Jelen levelünket a Magyar Ápolási Egyesület 2012. március 08-i vezetőségi ülésén megvitatta és továbbküldését támogatta. (OS)
 

A Magyar Ápolási Egyesület vezetősége nevében,
                                    tisztelettel Bugarszki Miklós elnök
    Kiadó: Magyar Ápolási Egyesület

Kapcsolodó cikkek

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A Magyar Ápolási Egyesületének nyílt levele az Országgyűlésnek.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector