Startlaphoz Csatlakozz!

A hivatásos állomány jogainak védelmében az Alapvető Jogok Biztosának fellépését sürgeti az FRSZ

Írta: Szakszervezetek.hu
Közzétéve: 2012. február 21. kedd, 10:07
A hivatásos állomány rögzített nyugdíjának eltörlésére és a rendvédelmi szakszervezetek hátrányos megkülönböztetésére vonatkozó törvények Alkotmánybírósági felülvizsgálatának kezdeményezését javasolta a Független Rendőr Szakszervezet az Alapvető Jogok Biztosának.

      Az FRSZ véleménye szerint a szolgálati törvény 182/A. §-ának hatályon kívül helyezésével a hivatásos állomány rögzített nyugdíjjal rendelkező tagjainak szolgálati nyugdíjra vonatkozó, törvényi védelemben részesített jogát alkotmányellenesen szűntette meg az országgyűlés.
 
    A jogalkotó 2007-ben törvényi védelmet teremtett az akkor legalább 20 év szolgálati idővel rendelkezők számára azzal, hogy úgy rendelkezett: amennyiben a nyugdíjba vonulás feltételei a jövőben esetlegesen változnának, a hivatásos állomány érintett tagjai mentességet élveznek az esetleges későbbi jogszabály módosítások alól. Ezt a törvényi védelmet törölte el az országgyűlés – az FRSZ véleménye szerint – alkotmányellenesen, megsértve az Alaptörvényben foglalt jogállamiság követelményét, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, a bizalomvédelem és a szerzett jogok elvét, továbbá a közjogi váromány védelmének elvét.
 
    Alkotmányellenes az is, ahogy a január 1-jével hatályba lépett jogszabályok különbséget tesznek a különböző szférákban működő szakszervezetek alapvető jogai között. A szakszervezetekre ugyanis háromféle szabályrendszer vonatkozik: egy a Munka Törvénykönyve alá tartozókra, egy másik a katonák szakszervezeteire és egy harmadik féle a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteire! A legkedvezőtlenebb szabályok minden tekintetben a rendvédelmi szakszervezetekre vonatkoznak, a nélkül, hogy ennek bármiféle alkotmányos indoka lenne!
 
    Az Alkotmánybíróság (AB) ugyanis korábban több tucatnyi határozatban kifejtette: az azonos csoportba tartozó jogalanyok megkülönböztetése alkotmányellenes, ha annak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis a szabályozás önkényes! A szakszervezeti jogokra vonatkozó szabályozás az FRSZ véleménye szerint pontosan ilyen! Önkényesen diszkriminálja a rendvédelmi szakszervezeteket azzal a szándékkal, hogy működésüket lehetetlenné tegye! Erre azonban sem a 2/3-os parlamenti többség, sem az új Alaptörvény nem ad felhatalmazást! A rendvédelmi szakszervezetek felszámolására irányuló kormányzati szándékot támasztja alá az is, hogy törvény kihirdetése és hatálybalépése között mindössze 3 munkanapnyi időt biztosított az országgyűlés arra, hogy az érintett szakszervezetek felkészüljenek az új szabályozásra. Ez az AB gyakorlata szerint önmagában is súlyosan sérti a jogbiztonságot és a jogállamiságot!
 
    Január 1-jétől az országgyűlés az Alkotmánybírósághoz fordulás jogát is korlátozta, ezért az FRSZ az Alapvető Jogok Biztosát kérte fel arra, hogy éljen törvényben biztosított jogkörével, és kezdeményezze a kifogásolt törvény alkotmányossági felülvizsgálatát.

    Kiadó: Független Rendőr Szakszervezet
 
 
­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­­

Kedvencek közé   |    Add a Startlaphoz   |    Legyen ez a kezdőlapom   |    Impresszum   |    Jogfenntartó nyilatkozat   |    Adatvédelmi tájékoztató
2012 Szakszervezetek.hu - A hivatásos állomány jogainak védelmében az Alapvető Jogok Biztosának fellépését sürgeti az FRSZ.
Powered by Joomla 1.7 Templates
Mobil nézet | Normál nézet
számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában számítógép szerviz, számítógép javítás, pc javítás otthonában, pc szerviz otthonában,  pc szerelés otthonában, számítógép javítás otthonában, számítógép szerviz otthonában, számítógép szerelés otthonában, laptop javítás, laptop szerviz, laptop szerelés otthonában adatmentés, adat visszaállítás, adathelyreállítás, letörölt, formázott, particionált, pen drive, bit byte bájt kilobájt kilobyte megabájt megabyte gigabájt gigabyte terabájt terabyte terrabájt terrabyte lemez lemezek backup copy bad sector